HÍREK
Azonban továbbra is több mint 520 ezer nyugdíjas kapott 100 ezer forintnál kevesebb havi összeget.
HÍREK
Megtakarításait éli fel az énekesnő, akinek egyetlen öröme a járvány kitörése óta, hogy lánya hazaköltözött Angliából.
HÍREK
Éppen 10 éve vették el a magánnyugdíj megtakarításokat. Akkor több mint 3 millió pénztári tag döntött - állami nyomásra - a visszalépés mellett, a pénztári hozamok azonban azt mutatják, hogy jobban járt, aki maradt. A 2011 óta nyugdíjba vonulók ugyanis milliós hozamokat tehettek zsebre.
HÍREK
Az idős nő a folyamatos áremelkedések miatt igényelte a pénzt, de nagyon megalázónak érezte, hogy csupán 50 forintot kapott végül.
HÍREK
'Annyira megalázó, hogy rettentő. Ezen már csak nevetni lehet. Jobb lett volna, ha nem küldenek semmit' - mondta az ATV-nek.
HÍREK
A magyar cégvezetők 89 százaléka véli úgy, hogy az évtized végéig további 5 évvel emelkedik majd a nyugdíjkorhatár.
HÍREK
Az infláció a vártnál magasabb, 4,7 százalék lett januárban, a nyugdíjakat viszont 2,8 százalékkal emelték év elején, ezért azonnali intézkedést szeretnének.
HÍREK
A jövedelmekben is nagyok a különbségek, a csúcsfizetések havi 1 milliárd forint felett is voltak.
HÍREK
A két egymillió forintos nyugdíjas 35-ször nagyobb emelést kap, mint a minimálnyugdíjasok - írja a 24.hu.
Népszerű
Ajánljuk