KÉK HÍREK
Szűcs Tamás, a Pátria Nyomda termelési igazgatója szeptember 29-én éjjel a Budapest Parkból indult a MÜPA irányába, út közben azonban nyoma veszett.
KÉK HÍREK
Az online kitöltés eredeti határidejének napján is elérhetetlenné vált a népszámlálási oldal, de akkor nem merült fel a támadás lehetősége.
KÉK HÍREK
A BRFK Célkörözési Osztály rendőrei nyomába eredt Szecsó, a bűnügyi influenszer. Azt mutatja be, hogyan buknak le a bűnözők.
KÉK HÍREK
A politikus szerint nem egy kiskaput, hanem egy óriási kaput használtak ki, amit a CÖF is.
KÉK HÍREK
A családi házuk teraszán találtak rájuk reggel, később kiderült, hogy a férfi megölte a feleségét, majd magával is végzett.
KÉK HÍREK
K. Róbert azt állította, hogy összeveszett a 73 éves férfivel, aki rátámadt, ő csak védekezésképp szúrta meg többször egy sniccerrel.
KÉK HÍREK
A Fidesz volt országgyűlési képviselője egy mezőgazdasággal foglalkozó szövetkezet irányítását vette át igazgató elnökként. A cég telephelyét is a volt politikus ismerősei vásároltak fel eredeti értékük töredékéért.
KÉK HÍREK
A Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy a médiasztár halála előtt kivonult a házaspárhoz és a rendőrség könnyű testi sértés miatt eljárást indított.
KÉK HÍREK
A 34 éves férfi üzenetküldő alkalmazásban hozott létre egy – mintegy kétszáz főt számláló – csoportot, ott szervezte volna a rendőrök elleni erőszakos cselekményeket.
KÉK HÍREK
Minősített emberölés miatt vádat emelt egy testvérpár ellen a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség, miután súlyos fokú kiszáradás miatt meghalt az édesanyjuk, mert a nő és a férfi nem gondoskodott róla - közölte a főügyészség hétfőn az MTI-vel.
KÉK HÍREK
Másképp nem sülhetett volna el a 45-ös Colt. A lelőtt operatőr családja gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított pert.
KÉK HÍREK
Mivel a három testvér felügyelet nélkül fürdött a Dunában, kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítják a szülőket.
KÉK HÍREK
A minisztérium most arra kötelezte a falut, hogy fizesse vissza a teljes összeget. Ezt nem tudják megtenni, mert a pénznek nyoma veszett.
Népszerű
Ajánljuk