HÍREK
A miniszterelnök „rábeszélte” az eddigi polgármestert, hogy induljon újra a városvezetésért, amit ő már márciusban bejelentett.
HÍREK
A miniszterelnök a háborúról beszélt az egybegyűlteknek. Szerinte ma a baloldalra szavazni egyet jelent a háború támogatásával.
HÍREK
A Momentum EP-képviselője a közösségi oldalán, hogy a pártjuk az UEFA-hoz fordul, hogy megakadályozza a Gazprom Fradi-szponzorációját. Erre reagált a szülész-nőgyógyász elképesztő hozzászólásokkal.
HÍREK
A férfi korábban egy kegyetlen rablógyilkosságban vett részt. 11 évig volt börtönben, de most is sokan tartottak tőle a környéken.
HÍREK
A főorvos pénzt kapott azért, hogy csak egy bizonyos gyártó gyógyszerét írja fel a betegeknek. Több millió forintot tehetett zsebre.
HÍREK
A szomszédokat nagyon megrázta az eset. Állításuk szerint az asszony az ötven év körüli párjával élt együtt, s közösen nevelték a férfi korábbi házasságából született gyerekeit, és az unokáit.
HÍREK
A 28 éves kismama ikreit császármetszéssel segítették világra. A műtét után rosszul lett, majd az intenzív osztályon másnap meghalt.
HÍREK
A négy kölyök körülbelül 50 grammosan jött a világra. Szépek, egészségesek, és aki türelmes, már meg is láthatja őket.
HÍREK
Az akkugyárról kérdezte, beintett neki a nyíregyházi polgármester – állítja egy momentumos képviselő
Lengyel Máté többek között azt kérdezte Kovács Ferenctől, hogy ő vállalna-e sormunkát a tervezett a gyárban.
HÍREK
A „repülőhidat” júniusban zárták le felújítás miatt. A MÁV szerint még nem végeztek teljesen a munkával.
HÍREK
A férfi élete második ugrását hajtotta végre Nyíregyházán még július 8-án, amikor nem nyílt ki jól az ernyője.
HÍREK
A nevelőszülők azt állították a rendőrségen, hogy Sanyika megfulladt, amikor a torkán akadt egy csont evés közben. A gyerek nagymamája szerint viszont ez nem igaz.
HÍREK
Van egy harmadik testvérük is a falubeliek szerint: 17 éves anyjuk a csecsemőjével most egy anyaotthonban van.
HÍREK
Az állatvédő szervezetek feljelentést tettek az ügyben, közös közleményt is kiadtak. Sokkoló videó!
Népszerű
Ajánljuk