HÍREK
A parlament hétfőn titkos szavazással választotta meg államfőnek Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság eddigi elnökét. A kegyelmi botrány miatt lemondott Novák Katalin pedig videóval búcsúzott.
HÍREK
Korábban négyszer fordult elő hasonló példa. A nemrég lemondott Novák Katalin neve tiltólistán van a miniszterelnöknél.
HÍREK
A parlamenti beszédében a miniszterelnök beszélt a kegyelmi ügyről, Sulyok Tamás leendő államfőt méltatta, és kifejtette véleményét a svédek NATO-csatlakozásáról, a velük kötött üzletről, és az orosz-ukrán háborúról is.
HÍREK
Délutánra már meglesz Novák Katalin utódja. Az ülés végén pedig az ellenzék kezdeményezésére az eutanáziáról vitatkoznak majd a képviselők.
HÍREK
Palotás Katalin szerint Novák cserben hagyta azokat, akik egy igazi köztársasági elnököt láttak benne. A családját is megosztotta a kegyelmi ügy.
HÍREK
Zabolán úgy gondolják, nem követett el bűnt K. Endre, a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettese, akit előbb jogerősen elítéltek, majd kegyelmet kapott Novák Katalintól.
HÍREK
A református püspök úgy ír önmagáról a levelében, mint akit politikai célból támadnak az egyházon belül is. Egyúttal megerősítette: továbbra is hisz K. Endre „ártatlanságában”.
HÍREK
Csökkent a támogatottságuk és nőtt a bizonytalanok száma is. A szakember szerint jelentős mértékben, főleg ilyen rövid idő alatt.
HÍREK
A politikai elemző a Partizánban azt mondta, nem csekélység volt a köztársasági elnököt beáldozni, de Orbán Viktor az egyetlen, aki nem lecserélhető, ha kell, mindenki odadobja magát a felé érkező golyó elé.
HÍREK
Az alkotmányjogász szerint a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) tévesen utasította el a népszavazási kérdésük hitelesítését, ezért a következő államfőnek is benyújtja majd a javaslatát.
HÍREK
Aznap ülésezik a Parlament. Az ellenzék ezúttal nem állított közös jelöltet, az LMP és a Mi Hazánk pedig önmagában kevés ahhoz, hogy átnyomják sajátjaikat.
HÍREK
A miniszterelnök szerint ezt mindenki így gondolta az országban. Szerinte az elnök asszony elismerte a hibát, lemondott.
HÍREK
A Fidesz frakcióvezetője beszélt arról is, hogy készülnek elfogadni a második gyerekvédelmi csomagot. Elárulta, milyen változások várhatók.
HÍREK
A Vidéki prókátor szerint az egész botrány elkerülhető lett volna, ha a felelős pozíciókba komoly tapasztalattal rendelkező szakembereket ültetnének.
HÍREK
A miniszterelnök a Balatonalmádiban tartott kihelyezett frakcióülésen idén szót ejtett a kegyelmi ügyről is. Szerinte a legmagasabb poszton is igaz, hogy senki nem lehet elég okos egyedül.
HÍREK
Egyelőre azt magyarázta meg, miért tárta a nyilvánosság elé a politikai botránnyá vált kegyelmet, és hogy miért szeretne anonimitásban maradni.
Népszerű
Ajánljuk