SZTÁRVILÁG
2002-ben vált el és gyakorlatilag 20 évig nem élt senkivel. Volt két hosszú kapcsolata, de az nem együttélés volt.
SZTÁRVILÁG
Az esküvőre való felkészülés nem volt zökkenőmentes: Sydney tavaly decemberben vált el, és korábban méhnyakrákot megelőző állapot miatt operálták, majd kétoldali masztektómián is átesett. Az elmúlt hónapokban pedig újabb egészségi problémák miatt műtétre és három hónapos felépülésre volt szüksége.
SZTÁRVILÁG
A nő augusztus 10-én éjjel tűnt el otthonából, azóta nem érkezett vissza, már a rendőrség is kereste. A tettest a rendőrök a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének bevonásával Mosonmagyaróváron egy dohányüzletben elfogták.
SZTÁRVILÁG
Kelly Voulkudisz egy budapesti hotelben szállt meg, de hétfő óta nem tudják elérni. Az ismerősei a Facebookon kértek segítséget.
SZTÁRVILÁG
A magyar sportoló az Imane Helif elleni veresége után nyilatkozott az M4 Sportnak. Edzőjével nem beszéltek meg különös taktikát, csak önmagát adta.
SZTÁRVILÁG
Angela Carini olasz bokszoló mindeközben arról nyilatkozott, hogy bocsánatot akar kérni az algériai sportolótól, mert nem fogott kezet vele a csütörtöki meccs után.
SZTÁRVILÁG
Még mindig napi 20 üzenetet kap rajongóitól az anya, aki két éve mutatta meg a fenekét teljesen véletlenül. Kapott már üzeneteket a Zöld-foki szigetekről, Amerikából és Kanadából is.
SZTÁRVILÁG
Az esetet a rendőr testkamerája rögzítette. Az elkövető ellen emberölés miatt emeltek vádat.
SZTÁRVILÁG
Irina Farion a jobboldali nacionalista Szvoboda párt tagja volt, amely azonnal orosz hátteret sejt a gyilkosság mögött. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elítélte a támadást
SZTÁRVILÁG
Ilyen még nem történt a fővárosban. A szakértők szerint fontos figyelni a természetes élőhelyekre, és elkerülni a hódok zavarását, hogy hasonló incidensek ne történjenek meg újra.
SZTÁRVILÁG
Egy vita során üveg hamutartót vágott egyik gyermekéhez, amely eltörött, és egy szilánk a gyermek térdébe állt, nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozva.
SZTÁRVILÁG
Egy japán strandról sodródott el, két éjszakát töltött a nyílt vízen. Végül szerda reggel szúrta ki egy teherhajó legénysége.
SZTÁRVILÁG
59 sérülést találtak az áldozat testén. A vádlott először ütötte és rúgta a 80 éves nőt, majd egy hegyes eszközzel többször nyakon és fejen szúrta őt. Az idős asszony a helyszínen életét vesztette.
SZTÁRVILÁG
Az eset három évvel korábban, 2021. július 21-én történt, amikor a férfi orvos háziorvosi ügyeletben egy női betegét vizsgálta meg, és eközben a higiéniai és szakmai szabályokat megszegve, hatalmi helyzetével visszaélve szexuálisan zaklatta.
SZTÁRVILÁG
Az életveszélyes allergiákkal küzdő L.N. indokolatlanul hosszú ideig volt letartóztatásban, ezért a magyar államnak fizetnie kell neki.
SZTÁRVILÁG
Szerda reggel a Duna és az Inn vízszintje lassan apadni kezdett. Az áradások következtében eddig három ember vesztette életét Bajorországban, és a hatóságok több eltűnt személy után is kutatnak.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető egy friss interjúban beszélt arról, hogy látja a baráti körében a fiúknál, és a saját fiainál is, hogy rettenetesen taszítóak tudnak lenni a nők. Jakupcsek a Levente Klubja című műsor vendége volt.
Népszerű
Ajánljuk