SZEMPONT
Ma már teljesen reális verzió, hogy a következő választásokon Orbán Viktor kikap - mondja a politikai elemző, aki szerint ebben a helyzetben a Fidesz fő célja az lehet, hogy elkerülje a TISZA kétharmados győzelmét, akár a választási rendszer módosítása árán is.
SZEMPONT
Ha év végéig marad a korlátozás, bezárhat a falusi kisboltok egyötöde. Ha a nagy láncok elkezdik olcsóbb külföldi árukkal helyettesíteni a magyar termékeket, az padlóra küldheti az élelmiszergyártást és a mezőgazdaságot - sorolja a szakértő.
SZEMPONT
Egy friss kutatás szerint sokan kormányközelinek látják a top 10-es milliárdosokat. A legtöbben különadót vetnének ki rájuk.
SZEMPONT
Egy friss kutatás szerint egyre többen érzik úgy, hogy Orbán rendszere nem nekik kedvez. Az egészségügy, a megélhetés és a korrupció a legnagyobb problémák közé kerültek.
SZEMPONT
A Sziget alapítója a Dellában mesélt arról, hogy a Tisza Párt indulásakor Magyar Péter tőle kért színpadtechnikát. Azt is elárulta, fontolgatja, hogy idén először elmegy a Pride-ra.
SZEMPONT
A miniszter több korábbi kijelentését is megismételte, melyek már elhangzottak előző nagygyűlésein. Többek között a Fideszre „akaszkodó kullancsokat” emlegette, és a TISZA Párt vezetőjére is tett megjegyzéseket.
SZEMPONT
A miniszter arról is beszélt, hogy szerinte egy „batidai ház” nem a kirívó gazdagság megtestesítője ma Magyarországon.
SZEMPONT
A Tisza Párt vezére úgy hiszi, néhány napon belül őrizetbe fognak venni NER oligarchákat, fenntartva azt a látszatot, hogy a korrupciós bűncselekményeknek van bármilyen következménye.
SZEMPONT
Lázár János szerint ideje megszabadulni azoktól a NER-esektől, akik visszaéltek a Fidesz által kínált lehetőségekkel. A miniszter kemény szavakkal üzent a luxust élvezőknek.
SZEMPONT
A bíróság jogerősen kimondta, hogy a Magyar Péter által Kubatov Gáborról elmondottak nem minősülnek sem rágalmazásnak, sem becsületsértésnek. Ezért az eljárást megszüntették.
SZEMPONT
A Tisza Párt elnöke arról is írt, hogy a Fidesz a Maxi-Dubajnak csúfolt korrupt gigaberuházással beveri a NER koporsójába az utolsó szöget.
SZEMPONT
A volt miniszterelnök bejegyzésében „három egyszerű dolgot” közölt, még egy tanácsot is adott a jelenlegi kormányfőnek.
SZEMPONT
A miniszter szerint a Fidesz kívülről és belülről is megrendült a kegyelmi ügy hatására, ennek pedig hosszantartó politikai következményei lehetnek.
SZEMPONT
Pajor András zuglói plébánosról van szó, aki azért került be a hírekbe újra meg újra, mert teljesen nyíltan kampányolt a Fidesz mellett és támadta a Fidesz politikai ellenfeleit, illetve hangoztatott menekültellenes és putyinista összeesküvés-elméleteket.
SZEMPONT
A Bombardier útjai és rejtett tulajdonosi háttere a NER legfelsőbb köreire utalhat. Az OE-LOT Bordeaux-tól Dubajig repült, miközben adatainak blokkolásával próbálnak rejtőzködni.
SZEMPONT
Vitézy Tamás elmondása szerint egy neres kulcsfigurával való konfliktusa miatt jutott el idáig. Minden értéke a házban maradt, jelenleg nem tud hozzájuk jutni.
SZEMPONT
A telek a Balaton-felvidéki Nemzeti Park országos jelentőségű védett természeti területéhez tartozik, ami tovább növeli az értékét. A kikiáltási ár 5,23 milliárd forint. Patinás, NER-közeli szereplők szomszédságába lehet kerülni.
Népszerű
Ajánljuk