MÚLT
A középkori emberek életének is része volt a szerelem és a szexualitás minden öröme és fájdalma. Csak éppen nem volt minden publikus és nem tettek mindent a kirakatba, mint a XXI. században.
MÚLT
LaToya azt állítja, őt nem csak szavakkal, de szexuálisan is bántalmazta a tavaly elhunyt apjuk.
MÚLT
A női bírók szerint az állítólagos áldozat túl férfias ahhoz, hogy megerőszakolják. Az esetből hatalmas botrány lett.
MÚLT
A Manchester United elleni BL-meccs előtt megtartott sajtótájékoztatón nyilatkozott a focista az állítólagos nemi erőszak kapcsán.
MÚLT
A borzalmas történések után azonnal kiemelték a családjából a két gyereket. Állítólag az apuka alkoholista, az anyukának pedig súlyos mentális betegsége van.
MÚLT
Már több tanút is kihallgathattak, többek között az egyik sportoló exfeleségét és a két férfit erőszakkal vádoló lány egykori csapattársát.
MÚLT
A nő azt állítja, a portugál focista megerőszakolta, Ronaldo szerint viszont mindketten akarták a szexet.
MÚLT
Az egyik sportoló ügyvédje azt sem tartja kizártnak, hogy a későbbiek során nem is gyanúsítják meg a két férfit.
MÚLT
A kiskorú áldozat most 13 éves - azt állítja, hónapokon keresztül tartott a szexuális erőszak. A rendőrség nyomoz.
Népszerű
Ajánljuk