KÉK HÍREK
A dél-afrikai nagymama 19, 22 és 25 éves unokáját erőszakolták meg, miközben a tettes végig pisztollyal tartotta sakkban.
KÉK HÍREK
A lány azt állította, a fiú megerőszakolta őt, de kiderült, hogy ő csábította el a kiskorút.
KÉK HÍREK
A rendőrség rendelkezésére álló technika csak mostanra érte el azt a szintet, hogy több évtizeddel ezelőtti gyilkosságokat is megoldhassanak, így került pont ennek a rejtélyes ügynek is a végére.
KÉK HÍREK
Most Instagramon írt megrázó vallomást arról, mivel kellett megküzdenie az utóbbi években, karrierjét félretéve.
KÉK HÍREK
A színésznő azóta elhunyt anyja tudott az esetről, és még 500 dollárt is kapott a pedofil férfitől.
KÉK HÍREK
Egy miskolci szórakozóhelyen történt az eset. A rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálásához.
KÉK HÍREK
Az eset Wales-ben történt. A 36 éves nő szerint férje közölte vele: 'Egy feleségnek kötelessége bármikor szexet szolgáltatni a férjének.'
KÉK HÍREK
Nincs elég bizonyíték a sztárfocista ellen, ezért nem is lesz folytatása az ügynek a bíróságon.
KÉK HÍREK
Carol Dodge húsz évig nyomozott az igazi tettes után, és megtalálta. A férfi, akit a gyilkosnak hittek, húsz évet ült ártatlanul.
KÉK HÍREK
A borzasztó eset a Nyugat-Afrikában található Sierra Leonéban történt. A kislány az erőszak után csak mászva tudott közlekedni, és még egy évvel később sem tud járni.
Népszerű
Ajánljuk