KULT
Egy pár kapcsolati tragédia és egy rejtélyes téglafal csapdája fonódik össze a Netflix új német thrillerében. A téglafal izgalmasan indul, de a misztikumot agyoncsapja egy túlírt forgatókönyv.
KULT
Az autó sofőrje és a női utasa a helyszínen szörnyethaltak a súlyos sérüléseik miatt. A hátsó ülésen utazó három gyermeket súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
KULT
A Mathias Corvinus Collegium által létrehozott Magyar–Német Intézet ismét összehozta a hazai és külföldi politikai elit néhány tagját a VIII. Magyar-Német Hálózati találkozón. Az eseményen feltűnt a volt igazságügyi miniszter is.
KULT
Putyin végső célja a német hírszerzés vezetője szerint nem más, mint az USA kiszorítása Európából, és a NATO határainak visszaállítása az 1990-es szintre, amikor még a kelet-európai országok, így például Magyarország sem voltak a szövetség tagjai.
KULT
Anna Sorokin neve már ismerős lehet, ha máshonnan nem, a pofátlan csalássorozata miatt, amivel éveken át átverte a New York-i elitet.
KULT
A történet még 2021-ben kezdődött, amikor a NAV egy adócsaló bandától lefoglalt luxusautókat (amelyek egyébként a német lízingcég tulajdonát képezték), majd szépen elárverezte, és 153 millió forintot bezsebelt érte.
KULT
A helyi rendőrség közlése szerint egy férfi vasárnap, helyi idő szerint délután fél négy előtt pár perccel ment oda a kávézó teraszának egyik asztalához, majd „savas folyadékot” öntött egy ott ülő férfira.
KULT
A lap szerzője szerint a fontosabb csatát, ami többet ér bármilyen 3 pontnál, valójában mi nyertük: a magyar válogatottnak nincsen rózsaszín meze, és bevándorló hátterű játékosok sincsenek a keretünkben.
KULT
Szerda reggel a Duna és az Inn vízszintje lassan apadni kezdett. Az áradások következtében eddig három ember vesztette életét Bajorországban, és a hatóságok több eltűnt személy után is kutatnak.
KULT
Az eset még tíz évvel korábban történt. Náray felidézte azt a pillanatot, amikor egy öltözéses főpróbája volt egy show-műsornak az egyik, meg nem nevezett televíziócsatornán, és durván ordibáltak vele.
KULT
Négy embert gyilkoltak meg Alsó-Szászországban, az elkövető a német hadsereg egyik katonája lehet. Lelőtte a volt barátnőjét és annak gyerekét is, majd feladta magát a rendőrségen.
KULT
Azt mondják, az első félév a gyerekeknek sem volt könnyű, mára viszont beilleszkedtek. Nagyobb figyelem, rugalmasság, nyugalom - sorolják a különbségeket. Új sorozatunkban külföldre költöző családokat mutatunk be.
KULT
A polgármester a hét elején gyásznapot rendelt el a tragédia miatt, és az áldozatul esett kislány osztálytársainak azóta pszichológusok segítenek feldolgozni a történteket.
KULT
Május elején még kamuhírnek minősítették a német együttes 2023-as turnéjának magyar állomását, de most kiderült, hogy játszanak július 11-én a Puskás Arénában.
KULT
„Te igazából német sem vagy, európai sem vagy, semmi sem vagy, csak egy korunk hőse. Afféle idegesítő senki, akit ez a nyomorult, beteg, pitiáner kor eljuttatott oda, ahol most vagy” - üzente Daniel Freundnak, aki bírálta Orbán tusványosi beszédét. A reakció sem maradt el.
Népszerű
Ajánljuk