SZEMPONT
Rikító táblácskák jelzik ezentúl, ha kisebb lett egy adott termék. Raskó György agrárközgazdász szerint ez egyértelműen jó intézkedés, hosszabb távon pedig akár véget is vethet az ilyesfajta trükközésnek.
SZEMPONT
Boltba indulók, figyelem! Elindult a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) adatbázisa, ennek köszönhetőn könnyen azonosítható, hogy melyik terméknek mennyivel csökkent a kiszerelése az elmúlt időszakban.
SZEMPONT
Ez az eset is jól mutatja, hogy elszórtan továbbra is előfordulnak madárinfluenza-esetek az országban.
SZEMPONT
Az infernális állapotokat hosszú közleményben taglalta a hivatal, valamint képekkel, sőt videóval is dokumentálta. Az üzem csak akkor nyithat újra ki, ha minden kifogásolt hiányosságot kijavítanak, és ezt újra teljes körűen ellenőrzik.
SZEMPONT
Ha esetleg ilyen édességet vettél a Penny valamelyik boltjában, inkább vidd vissza! A vételárat nyugta hiányában is visszatérítik.
SZEMPONT
Egyes ízesített termékvariánsok esetében tejporral módosítják a jól megszokott receptet. Cáfolták, hogy bírósági eljárás zajlana a cég ellen.
SZEMPONT
Egy tiktokker bejelentést tett a hatóságoknál a Pöttyös Túró Rudi összetevői miatt, és gyorsan választ is kapott. Az erről szóló videóit néhány nap alatt több százezren látták.
SZEMPONT
Rovarszennyezettség miatt hívta vissza a Spar saját márkás rizsét – ha ilyet vettél, ne fogyaszd el!
A terméket május közepéig vissza lehet vinni a Spar üzleteibe, visszaadják az árát.
SZEMPONT
A Cachet márkanevű, 100 grammos mandulás étcsokiban határérték feletti aflatoxin-tartalmat mértek.
SZEMPONT
Azon a területen lőtték ki, ahol szeptemberben egy veszett róka miatt számos járványügyi intézkedést kezdeményezett a Nébih.
SZEMPONT
Az élelmiszer-pazarlás az elmúlt 5 évben 25%-kal csökkent a magyar háztartásokban, de még mindig 245 ezer tonnát tesz ki évente.
Népszerű
Ajánljuk