SZTÁRVILÁG
Az énekesnő 25 éves lánya tavaly nyáron ment férjhez, most pedig gólyahírt jelentett be. Már azt is tudni lehet, hogy mikor érkezik a baba.
SZTÁRVILÁG
A 20 éves gyanúsítottat az unoka riasztása után a gödöllői rendőrök azonosították és fogták el. A beismerő vallomást tett, korábban is büntetett férfit a bíróság letartóztatta.
SZTÁRVILÁG
A spanyolországi járaton történt a döbbenetes eset. A személyzet a kifutópályán állította le a gépet, miután gyanút fogtak.
SZTÁRVILÁG
A tragédiát vélhetően az okozta, hogy az asszony nem a kijelölt átkelőhelyen próbált átmenni a síneken, és nem vette észre a kanyarból érkező szerelvényt.
SZTÁRVILÁG
A kislány végül elmondta a nagyanyjának, mi történt vele, a nő pedig rögtön feljelentést tett. A férfit 12 év fegyházra ítélték.
SZTÁRVILÁG
A Sztárbox sztárját a mai napig támadják a bukása miatt, pedig már rég kijavította a jegyét. Most üzent a rosszindulatú kommentelőknek, és elmondta, miért nem tudott tanulni.
SZTÁRVILÁG
A 69 éves Lindsay Sandifordot még 2013-ban ítélték halálra, miután 750 millió forint értékű kokaint találtak a bőröndjében, amikor Balira érkezett. Rajta kívül egy másik brit rab is hazatérhet Indonéziából egy megállapodásnak köszönhetően.
SZTÁRVILÁG
A tinédzser előre kitervelhette a támadást, sőt, a dark webről származó kihívás is állhat a háttérben. A falubelieket sokkolta a brutális eset, senki sem érti, mi vezetett idáig.
SZTÁRVILÁG
Az RTL Híradó úgy értesült, hogy a tinédzser az apjával is végezni akart. A környékbeliek elképzelni sem tudják, mi vezetett a tragédiához.
SZTÁRVILÁG
A jól szituált családból származó, kiemelkedő tanulmányi eredményű, nyolcadikos diák beismerte tettét, indítékát vizsgálják.
SZTÁRVILÁG
Az idős brit hölgyet 2012-ben kapták el 5 kiló kokainnal Indonézia legnépszerűbb szigetén. A börtönben most 13 nővel osztozik egy apró cellán, de új törvények miatt reménykedik a szabadulásban.
SZTÁRVILÁG
A kislány egy megfázás után lett hirtelen rosszul. Hiába próbálták, az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.
SZTÁRVILÁG
A nő és unokája egy defekt miatt szálltak ki a kocsiból. Az érkező teherautó vezetője 9 másodpercig nem az utat nézte, ez pedig elég volt a tragédiához.
SZTÁRVILÁG
A Blikk által feltárt történet rámutat, hogy az idős, kiszolgáltatott emberek nemcsak az unokázós csalóktól, de sokszor saját családtagjaiktól sincsenek biztonságban.
SZTÁRVILÁG
A bántalmazott dolgozók nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. Ezért az ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és könnyű testi sértés vétségével vádolja az 58 éves nőt.
SZTÁRVILÁG
A szertartáson megtörten vettek részt a fiú szülei és nagymamája is. Édesanyja ahhoz is ragaszkodott, hogy felnyissák a koporsó fedelét.
Népszerű
Ajánljuk