FELFEDEZŐ
A családfő, Tony és a 22 éves Szofija között az első pillanattól kezdve „megvolt a kémia”.
FELFEDEZŐ
Már ettől a hónaptól, de egyelőre még csak Skóciában. Az üdítőital-gyártó Nagy-Britanniában 2024 végéig szeretné bevezetni az újítást minden termék csomagolásánál.
FELFEDEZŐ
Ehud Sheleg műkereskedő 450 000 font adományt küldhetett a toryknak 2018 márciusában, de úgy tűnik, nincs arra bizonyíték, hogy a párt vagy Johnson tudhattak a pénz eredetéről.
FELFEDEZŐ
Nem működik tovább a testem - írta búcsúüzenetében a 40 éves családanya. 1,3 milliárd forintot gyűjtött, hogy küzdjenek a betegség ellen, ami hamarosan végez vele.
FELFEDEZŐ
A női sportmelltartókat reklámozó képek indokolatlanok, szexualizálják, testrészekre redukálják és tárgyiasítják a nőket. A cég szerint ez egyáltalán nem így van.
FELFEDEZŐ
37 napig éhségsztrájkolt egy férfi a brit Parlament előtt, de a kormánytagok figyelemre se méltatták
Nem számított rá, hogy a miniszterek hagynák őt meghalni. Követelése végül részben teljesülhet egy zöldpárti politikus kezdeményezésének köszönhetően.
FELFEDEZŐ
Az orosz állami tévében egy animáción is bemutatták, mi történne Nagy-Britanniával egy atomháború során.
FELFEDEZŐ
A Scotland Yard megbírságolta őt és feleségét, Carrie Johnsont, valamint Rishi Sunak pénzügyminisztert. Boris Johnson a modern brit politikatörténet első hivatalban lévő miniszterelnöke, akit ilyen szankcióval sújtottak.
FELFEDEZŐ
A munkavállalók fizetése nem csökkenhet a rövidebb munkahét miatt, de a munkateljesítmény sem lehet kisebb, és a jobb munkakörülmények miatt a produktivitásnak növekednie kellene.
FELFEDEZŐ
Az orosz erők az ukránok ellenállása mellett túrterhelt utánpótlásukkal és logisztikai problémákkal is küzdenek.
FELFEDEZŐ
Nem is érzi igazán nagyinak magát, hiszen saját bevallása szerint még mindig úgy viselkedik, mint a húszas évei elején.
FELFEDEZŐ
A brit kormányfő bármilyen módon szeretné támogatni az ukrán elnököt, és ha kell, ehhez Ukrajnába is elmegy.
FELFEDEZŐ
A 43 éves nő egyebek mellett kémkedés vádjával hat évet töltött börtönben, illetve házi őrizetben Iránban.
FELFEDEZŐ
Ukrajnának egy új védelmi szövetséget kell kötnie, amelynek részese egy atomfegyverrel rendelkező ország. Egyelőre ez Nagy-Britannia - mondta Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára.
FELFEDEZŐ
„Mindannyiunknak résen kell lennünk” - figyelmeztett a Fehér Ház szóvivője. Más nyugati tisztviselők szerint is jó okunk van aggódnia emiatt.
Népszerű
Ajánljuk