SZTÁRVILÁG
Kedden 40 fok felett volt a csúcshőmérséklet, szerdára azonban már jócskán mérséklődött az extrém meleg.
SZTÁRVILÁG
Először mértek 40 fok feletti hőmérsékletet a szigetországban. A csúcsot Londonban a Heathrow Repülőtéren rögzítették.
SZTÁRVILÁG
Korábban jövedelmező volt a vállalkozása, de most nem akarnak vele dolgozni a korábbi partnerei.
SZTÁRVILÁG
Stanley Johnson azt sem tartja kizártnak, hogy egyszer a legnagyobb kortárs galériák szerveznek majd kiállítást fia festményeiből.
SZTÁRVILÁG
BoJo, ahogy a britek nevezték, egyéniség volt, aki a legmagasabbra tört. Meg is kapta, amire vágyott, bár lehet, hogy ezzel szétverte Nagy-Britanniát.
SZTÁRVILÁG
A távozó brit kormányfő már kinevezte az új kabinetet, az utódja kinevezéséig marad miniszterelnök.
SZTÁRVILÁG
Többek között a belügyminiszter és a kormányzó Konzervatív Párt egyik legbefolyásosabb tagja is a miniszterelnök távozását kérte, utóbbit Johnson menesztette miniszteri tisztségéből.
SZTÁRVILÁG
A brit miniszterelnök szerint megvan a bizalom iránta, úgy véli, hogy a múlt havi szavazás egyértelmű és döntő volt.
SZTÁRVILÁG
„Visszalépni a közös piactól csak azért, hogy azt mondhassák, megcsinálták a brexitet, az idiotizmus csúcsa. De hát idiótáktól mi mást várhattunk volna” – mondta a légitársaság vezére.
SZTÁRVILÁG
A brit kormány hétfőn új jogszabályt javasolt, amely egyoldalúan módosítaná az észak-írországi kereskedelmi szabályokat. Az unió viszont nem fogja újratárgyalni a Brexithez kapcsolódó észak-írországi jegyzőkönyvet.
SZTÁRVILÁG
Hétfőn a brit királynő beelőzte a néhai thaiföldi királyt, már csak XIV. Lajos vezet előtte, de alig két évvel.
SZTÁRVILÁG
Az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb felfedezése a területen, de csak most hullt le róla a lepel.
Népszerű
Ajánljuk