KÖZÖSSÉG
Minden eset más és más, de a kockázat mindig hatalmas: a betegek miatt mégis megéri - nyilatkozta Dr. Eduardo Rodriguez.
KÖZÖSSÉG
Reményt szeretne adni a hasonlóan nehéz időkön keresztülmenő társainak, hogy az élet a műtét után sem áll meg.
KÖZÖSSÉG
A magyar internet, illetve vlogszféra egyik éllovasa a Facebookon írt a műtétjéről, és hogy hogyan érzi magát most.
KÖZÖSSÉG
Utána jártunk, hogy Julius Caesar anyja, egy 16. századi nő, vagy egy középkori királyné-e a császármetszés első túlélője. Ma már nem jár akkora kockázattal, mint egykor: ez a műtét régen a halálos ítélettel volt egyenlő.
KÖZÖSSÉG
Az indiai srác nyakizmai nem fejlődtek ki rendesen, így a feje egészen egyszerűen rágörbült a mellkasára. Most végre találtak egy orvost, aki vállalta a műtétet.
KÖZÖSSÉG
Egy több mint háromórás csodaműtét hozta vissza a látását és a hallását annak a kislánynak, akinek születése óta ritka zöldhályog nehezítette meg az életét.
Népszerű
Ajánljuk