SZEMPONT
A férfi állítása szerint a cég a kirúgását helyezte kilátásba, ha nem egyezik bele, hogy az esetet ne üzemi balesetként könyveljék el.
Egy több mint egy évvel később megjelent esettanulmányban már az szerepelt, hogy ő volt a felelős a balesetért.
SZEMPONT
Kádár Zoltán épp segíteni akart egy meghibásodott gépnél, amikor megtörtént a baj. Hónapokra volt a nyugdíjtól, amit már nagyon várt.
SZEMPONT
A 64 éves Kádár Zoltán néhány hónapra volt a nyugdíjtól, amikor megtörtént a tragédia. A legendás kézilabdázó épp húsz éve dolgozott a győri üzemben.
SZEMPONT
A sérültet kórházba szállították, de hat nappal később elhunyt. A cég belső vizsgálatot indított, a hatóságok is bekapcsolódtak.
SZEMPONT
Két sérültet vittek kórházba a mentők az első hírek szerint. Az állapotukról egyelőre nem tudni semmit.
SZEMPONT
Egy ipari park egyik telepén történt a baleset. Halált okozó foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indított büntetőeljárást a rendőrség.
SZEMPONT
Petrovics János párja szerint az egykori sportoló rendkívül jólelkű ember volt. Ha kellett, az utolsó ezer forintját is odaadta koldusoknak.
SZEMPONT
A munkahelyi baleset miatt három centivel lett rövidebb Németh Andor egyik lába. A táncos most ügyvédet keres, kártérítésért perelne.
SZEMPONT
A vállalkozónak is dolgozott az az 58 éves férfi, aki halálos balesetet szenvedett csütörtökön Bükkszenterzsébet közelében egy fakitermelésen.
Népszerű
Ajánljuk