HÍREK
A kormány szerint az 5000 főnél nagyobb településeken már nem működik a csok, ezért ide új rendszert dolgoznak majd ki. A Babavárót pedig csak azok a párok vehetik majd igénybe, ahol a nő fiatalabb 30 évnél.
HÍREK
A javaslatuk szerint időközi választás helyett a lista alapján adhatna képviselőt az a párt, amelyik addig a mandátum birtokosa volt.
HÍREK
A kormánypárti politikusok által benyújott módosítás szerint a rágalmazás és becsületsértés csak akkor lenne büntethető, ha a sértett emberi méltóságának nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadása valósul meg.
HÍREK
Kereshető módon is közzétennék a nyilatkozatokat. Ezt régóta szeretnék elérni az átláthatóságért küzdő civil szervezetek.
HÍREK
Az erről szóló rendelet első értelmezése szerint ugyanis sokan nem tudták volna már januártól érvényesíteni az adókedvezményt. Ezen most változtattak.
HÍREK
Két kivételt tesz az újabb módosítás. Akik ezekbe nem esnek bele, azok már csak év végiéig tudják igényelni a támogatást.
HÍREK
Az orvosi kamara arra kéri Novák Katalint, hogy küldje vissza az Országgyűlésnek megfontolásra a szerdán elfogadott módosítást.
HÍREK
21 órával a bizottsági ülés előtt 65 oldalban módosítottak a „Lex Megdöglesz”-nek is nevezett törvényen.
HÍREK
A szakszervezet tiltakozik, szerintük az egyik nemcsak döbbenetesen felháborító, hanem embertelen eljárás is, a másik pedig a munkavállalói jogok korlátozását jelenti.
HÍREK
A javaslattal az állam eltávolítja magától a felelősséget, és áttolja a polgárokra – mondta Köves Ferenc.
HÍREK
A kormány azt üzeni ezzel a módosítással, hogy nem tud és nem is akar segíteni a rászorulókon – mondta az ellenzéki párt egyik képviselője.
HÍREK
Akormány rendeletbe foglalta azt is, miként lehet a sportlétesítmények működését felfüggeszteni.
HÍREK
Szigorítják például a taxis engedélyek kiadását és a taxis fuvarszervezők és diszpécserszolgálatok működésének feltételeit is.
Népszerű
Ajánljuk