KULT
Több százak megélhetése, voltaképp Miskolc turizmusa került veszélybe. Egy meghibásodott lámpa okozhatta a tüzet. A polgármester megígérte a fürdő újjáépítését.
KULT
Miskolci, kazincbarcikai, diósgyőri és szendrői hivatásos tűzoltók vesznek részt az oltásban, amelyet a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányít.
KULT
Az ügyészség hét embert vádol csoportos bántalmazással és gondatlanságból elkövetett testi sértéssel.
KULT
A 36 éves támadót a helyszínen elfogták, pszichiátriára került. Az áldozat civil környezetvédő volt, aki a lánya szerint egész életében az igazság harcosa volt.
KULT
A fiatalkorú diák „mészárlást” tervezett egy internetes közösségi csoportban a Miskolchoz közeli Sajókaza településen. A bíróság elrendelte a letartóztatását.
KULT
Egy bejelentés után jelentek meg a rendőrök hajnalban a Kandó Kálmán téren, itt találták meg a nő holttestét.
KULT
Felújított épített és megújult természeti környezet várja a Miskolcra érkező turistákat több uniós forrásból finanszírozott fejlesztésnek köszönhetően. Új arcát mutatja a miskolctapolcai Csónakázó-tó és az azt körülölelő őspark, a felújított Avasi kilátó és a Horváth-tető is.
KULT
Az állat lehetett vagy másfél méteres, egy ház bejárati ajtaja előtt látták. Kiderült, szerencsére nem volt veszélyes az állat.
KULT
Az Avas lakótelep két lövöldözőjét le is fotózták. A kommentelők szerint madarakra vadászhattak az erkélyről.
KULT
A 87 négyzetméteres földszinti lakásban még késő este is fogadnak vendégeket, holott este nyolcig vannak csak nyitva. A lelkész szerint minden rendben van.
KULT
Az édesanyja szerint Leventét ma már csak a tanulás érdekli, egyetemre szeretne menni. Henrietta tudja, hogy a fia soha nem bántott volna senkit, csak nagyot akart mondani.
KULT
A legélhetőbb európai város pedig nem egy uniós országban van. Bekerült a top10-be több kelet-európai város is.
KULT
Az ügyben állatkínzás miatt indított büntetőeljárást a Borsod Vármegyei Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen, de az állatvédők már beazonosították az elkövetőt.
Népszerű
Ajánljuk