HÍREK
A kormány piaci és politikai hitelességét alapjaiban megrendítő adópolitikai fiaskó nyomán már hetek óta téma volt a vezetőváltás gondolata, a tory törvényhozók bizalmi szavazást szerettek volna.
HÍREK
A miniszterelnök szankciózott, migránsozott, de például a tanárokról, a tüntetésekről és a gazdasági válságról nem ejtett szót, egyedül az inflációról beszélt, utasításba adta, hogy felezzék meg.
HÍREK
A Londontól több mint 800 kilométerre lévő Balmoralban fogadta az uralkodó Liz Trusst, akit megbízott a kormányalakítással.
HÍREK
Az Egyesült Királyság harmadik női kormányfőjét hivatalosan kedden fogja kinevezni Erzsébet királynő.
HÍREK
Egy menő étterem posztolt egy frissebb fotót a kormányfőről, akinek az eddigieknél is hosszabb a szakálla.
HÍREK
A buliról készült videón valakik „lisztről” beszélnek, ami Finnországban a kokain közismert elnevezése.
HÍREK
A népharag miatt Lengyelországban a miniszterelnöki és a képviselői fizetések kis emelésének ötlete is megbukott.
HÍREK
Az EP-képviselő szerint személyesen a miniszterelnök is felelős azért, hogy több ezermilliárd támogatás nem érkezett még meg Magyarországnak.
HÍREK
Mario Draghi kijelentette, hogy a kormányt összetartó bizalmi paktum megszűnt, ezért még ma este benyújtja a lemondását a köztársasági elnöknek.
HÍREK
Johnson csütörtökön mondott le, de jelezte, hogy amíg nincs utódja, addig maradna miniszterelnök. Ám a körülötte kialakult hangulat miatt ez közel sem biztos, hogy így lesz.
HÍREK
A merénylőt előzetes letartóztatásba helyezték. A 41 éves férfi az első vizsgálatok szerint egy saját készítésű, kétcsövű sörétes puskával lőtt.
Népszerű
Ajánljuk