BUDAPEST
A szerelvények azonban nem állnak meg a Nagyvárad téren, mert ott a felújítás később kezdődött el, és jelenleg is tart.
BUDAPEST
A hónap folyamán több változás lesz a metró közlekedésében, indulás előtt érdemes a BKK honlapján tájékozódni.
BUDAPEST
A férfi először az Örs vezér téri metrómegállóban lépett a sínekre, majd a Pillangó utcai megállóban bukkant fel, szintén a nyílt pályán sétálva.
BUDAPEST
A zenekar közlése szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívására léptek fel Kijevben, hogy kifejezzék szolidaritásukat az ukrán néppel.
BUDAPEST
A hírek szerint a magyar nő egy brazil nővel szólalkozott össze, ebből aztán óriási felháborodás lett.
BUDAPEST
A legfrissebb jelentések szerint a támadásban 23 embert sérült meg, közülük öten súlyos állapotban vannak.
BUDAPEST
Befejeződött a helyreállítás Kőbánya-Kispest kihúzó szakaszán, ahol múlt héten baleset történt.
BUDAPEST
Az eset körülményeit az illetékes hatóságok mellett a BKK is elkezdte kivizsgálni, és hamar arra jutottak, hogy emberi mulasztás történt.
BUDAPEST
Az RTL Híradó egy videofelvételt kapott a balesetről. A videón látható, amint a két szerelvény egymás mellett halad, majd füst száll fel. A felvétel készítője a helyszínen szerzett benyomásait is megosztotta a nézőkkel.
BUDAPEST
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint az esetet szakértők bevonásával vizsgálják.
BUDAPEST
Állítólagos nővére szerint a 61 éves férfi évtizedek óta gyógyszeres kezelés alatt áll, és a New York-i elmegyógyintézetekben rendszeresen megfordult.
BUDAPEST
Az esetről videófelvétel is készült. Ezzel szinte egy időben New Yorkban is a metró elé löktek egy nőt, ő a helyszínen meghalt.
Népszerű
Ajánljuk