FELFEDEZŐ
A humorista azon akadt ki, hogy Mészáros Lőrinc egy év alatt megmásfélszerezte a vagyonát, miközben az ország már öt éve nem képes gazdasági növekedésre.
FELFEDEZŐ
Jászai Gellért 264 milliárd forintos vagyonával a nyolcadik lett, míg tavaly még csak a 13. helyen szerepelt 138 milliárddal. A szerkesztők idén is elkészítették a befolyásbarométert.
FELFEDEZŐ
A luxusautóval a főváros szívében parkolt le, cége az Andrássy úton működik. A Bentley pedig szép.
FELFEDEZŐ
A zsűritag egy produkciót méltatott, majd jött a váratlan politikai utalás. A közönség csak nézett.
FELFEDEZŐ
Mészáros János felcsúti önkormányzati képviselő a tulajdonosa egy székesfehérvári luxusautó-szalonnak, ahol a legdrágább darab egy tűzpiros Ferrari, ami több mint negyedmilliárd forintba kerül.
FELFEDEZŐ
A független országgyűlési képviselő legfrissebb információi szerint szerint a140-180 milliót érő Ferrari mégsem Mészáros Lőrinc, hanem a felesége nevén van.
FELFEDEZŐ
A felcsúti milliárdosról Hadházy Ákos osztott meg több fotót. A politikus szerint Mészáros egy hibrid hajtású, Ferrari 296 GTS-ben libbent át Felcsúton.
FELFEDEZŐ
AZ RTL kérdezte a miniszterelnököt, aki egy kissé mást válaszolt, mint a múlt héten. Akkor arról kérdezték, megérti-e azokat, akik felháborodnak veje, Tiborcz István luxusautóján vagy Rogán Antal feleségének több tízmilliós táskáján.
FELFEDEZŐ
Tiborcz Istán és Mészáros Lőrinc ismertsége egy politikai támadás eredménye - mondta a miniszterelnök az Öt című YouTube műsorban. Úgy látja, megtámadásuk a demokrácia szükségszerű következménye.
FELFEDEZŐ
Hadházy Ákos korábban egy Facebook-posztjában Várkonyi Andrea ruháit és luxustáskáit vette célba. A Mészáros Csoport válaszként durva hangvételű közleményt adott ki.
FELFEDEZŐ
A Quercus Audit több ismert NER-es szereplő cégeinél is dolgozott. Most két új megbízást kaptak a jegybankelnöki váltás után.
FELFEDEZŐ
A független képviselő kielemezte a jótékonykodó Mészáros-házaspár öltözékét, pontosabban Várkonyi Andreáét. Szerinte a képen látható ruha a kiegészítőkkel 4 millióba is kerülhetett.
FELFEDEZŐ
Hat pontban sorolták fel, miért tartják elfogadhatatlannak az NK Osijek jelenlegi működését. Szerintük a rossz döntések, botrányok és stratégiai hibák rombolták le a csapatot.
FELFEDEZŐ
Megnéztük, hogyan kezdődött a Fidesz országjárása Pátyon, ahol 150-200 ember gyűlt össze. Lázár János és Menczer Tamás fórumára nem csak fideszesek mentek el. A luxizás, Mészáros Lőrinc, Magyar Péter és még Szájer József is szóba került. Riport.
FELFEDEZŐ
Menczer Tamás a hagyományok kedvéért leelmebetegezte a Tisza elnökét, de a miniszter is többször odaszúrt neki a két politikus pátyi fórumán.
FELFEDEZŐ
A tengerre néző medencés álomotthonhoz több mint 4 milliárd forintért jutott hozzá Kalocsai László. A luxusingatlan körül azonban sok a megválaszolatlan kérdés.
FELFEDEZŐ
A világ leggazdagabb emberei között idén négy magyar is helyet kapott. A csúcson a Tesla-vezér, Elon Musk trónol, akinek vagyona már a 300 milliárd dollárt is átlépte.
Népszerű
Ajánljuk