TECH
A tüntetéshullám a szigorú Covid-politika miatt robbant ki, miután tízen bent égtek egy házban, ami lezárás alatt állt. A kínai állam megfélemlítéssel és megfigyeléssel próbálja elejét venni az újabb megmozdulásoknak.
TECH
A németeknek ezúttal nincs esélye a számítógép szerint, de Anglia végső győzelme is kisebb csoda lenne.
TECH
Amerika megtiltotta a legmodernebb chipek gyártásához szükséges technológia exportját, sőt, azt is, hogy amerikai állampolgárok kínai cégeknek nyújtsanak segítséget ilyen projektekben. A chipháború Tajvan helyzetét is érintheti.
TECH
Lysandre Follet, a Nike vezető dizájnere mesterséges intelligencia segítségével tervezi a jövő cipőit. Azt mondja, az AI az alkotás során valódi partnere, de van, amiben az ember nem helyettesíthető.
TECH
A mesterséges intelligencia alapú applikáció a rákot, a sztrókot és a Parkinson-kórt is kiszűrheti a tudósok szerint.
TECH
Ameca egy teljesen élethű, emberi arckifejezéssel rendelkező robot, ami most már igazi társasága lehet bárkinek.
TECH
Gyors, egyszerű és pontosabb a gyorstesztnél. Egyelőre biztató eredményei vannak, de még várni kell arra, hogy bárki használhassa.
TECH
„Ez pontosan ugyanazért gáz, amiért nem engedjük, hogy robotok vegyenek részt az olimpián” - írta egy Twitter-felhasználó.
TECH
A mesterséges intelligenciával felszerelt robotnak soha senki nem mondta meg, hogyan oldjon meg egy feladatot, mégis képes rá.
TECH
A fotókat automatikusan ellenőrizték, amikor a telefon biztonsági másolatot készített a Google felhőjébe. Az apát minden szolgáltatásból kizárták, hiába tisztázta a rendőrség.
TECH
Olyan vörös lesz a kontinens, mint a Mars. Az emelkedő tengerszint miatt pedig egyre beljebb kell költözni a szárazföldön.
TECH
A Facebookot, a Messengert, az Instagramot és a WhatsApp-ot tulajdonló Meta új chatbot-prototípusa a BBC-nek azt mondta, hogy a cég vezérigazgatója pénzért cserébe kihasználja a gyanútlan felhasználókat.
Népszerű
Ajánljuk