KÖZÖSSÉG
Többek közt Stohl András, Alföldi Róbert, Bereczki Zoltán és Szabó Győző is felolvas egy részletet Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjéből az online előadás keretében.
KÖZÖSSÉG
Kefe bácsi és Sörte inas klasszikus történeteket elevenítenek fel, és közben alapvető műszaki és barkácsismeretekre is tanítják a kicsiket.
KÖZÖSSÉG
Sicc történeteit Kálmán Jenő szedte szellemes rímekbe, és Tankó Béla kedves rajzaival lopta be magát egy ország szívébe. A foglalkoztató Sicc-könyveket pedig Karinthy titkára, a rejtvénykirály Grätzer József találta ki.
KÖZÖSSÉG
A szervezők szerint: 'A BRFK helyszíni vezetője nem hajlandó intézkedni, ezzel véleményünk szerint súlyosan jogsértően jár el, helló, jogállam'.
KÖZÖSSÉG
A kormányfő úgy véli, hogy a magyarok türelmesen és toleránsan kezelik a homoszexualitást, de „van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni”.
KÖZÖSSÉG
Akkor talán eszünkbe jutott volna, hogy a szavaknak jelentése van, nem csak „vagány” frázisok. Vélemény.
KÖZÖSSÉG
Az 58 méter hosszú, 2 méter széles alkotást 62-en festették, de sokan segítették a munkát más módon is.
KÖZÖSSÉG
Egy markáns, színházból, filmekből, sorozatokból jól ismert arc, egy hang, amelyen ikonikus színészek és figurák szólalnak meg, a karantén kezdete óta az irodalombarátok késő esti mesemondója lett.
KÖZÖSSÉG
Az egyes részeket a koronavírus-járvány miatt a színész kertjében forgatták, ezért a kutyája is feltűnik a felvételeken.
KÖZÖSSÉG
Az Antique Fashion Company blog szerzője elképzelte, milyenek lennének a Disney-hercegnők abban a korban, amikor a történetük játszódik. Mindehhez régesrégi művészeti alkotásokat hívott segítségül.
KÖZÖSSÉG
Szebbnél szebb meséket rejtett a Menőmanók blog szerzője csokoládé helyett az adventi naptár ablakaiba
KÖZÖSSÉG
Első alkalommal mesélhettek vagy üzenhettek interneten keresztül az anyák és nagymamák a rácsok mögül.
KÖZÖSSÉG
Képzeletben egy cselédlányhoz látogatunk, akit 'a cupringer kommendált egy pesti családhoz és éppen a kendőlakására készül'. A mesében természetesen a korabeli szavak mai jelentését is megadjuk.
KÖZÖSSÉG
Mesealak vagy létező személy a német folklór leghátborzongatóbb figurája? A végére jártunk.
Népszerű
Ajánljuk