KÖZÖSSÉG
Nagyon figyeltek arra, hogy a rémült kiscica ne sérüljön meg. Szerencsére nem is lett semmi baja.
KÖZÖSSÉG
A furcsa hangokra figyeltek fel, majd mikor kinyitották a motorháztetőt, a macskát nem látták sehol. Annyira elbújt az állat, hogy másfél óra alatt tudták kiszabadítani.
KÖZÖSSÉG
A férfi a Lánchíd lábánál került szorult helyzetbe, egy kötélbe kapaszkodott, hogy ne sodorja el az ár.
KÖZÖSSÉG
Varga J. Richárd és Kiss Klaudia Az Endurance Mission 3.0 Danube Upstream kihíváson vettek részt, amikor útközben megpillantották a vízben a két sast.
KÖZÖSSÉG
30 juhot legeltetett, amikor a váratlanul lezúduló eső és jégeső miatt be kellett húzódnia egy barlangba, ahová néha pihenni járt. Behívta a bajba jutott versenyzőket is.
KÖZÖSSÉG
Lehoczky Zsuzsa alatt beszakadt a lift, és két emelet között ragadt, a tűzoltók siettek a megmentésére.
KÖZÖSSÉG
A madármentő Márton András tanította meg a kicsinyeket enni, azóta anyává fogadták, és csak a kezében hajlandók csendesen pihenni.
KÖZÖSSÉG
A beteg ellátása után jött csak a neheze: lejuttatni a tizedikről a kizárólag fekvő helyzetben szállítható pácienst.
KÖZÖSSÉG
Az elmúlt pár napban több mint 3500 teknőst mentettek meg az önkéntesek. Mivel az előrejelzések szerint újabb hideghullám érkezik a térségbe, egyelőre nem tudják, mikor lehet majd visszaengedni az állatokat az óceánba.
KÖZÖSSÉG
A budai főiskolán az összefogásnak és a mentősöknek köszönhetően sikerült a fiatal nő életét megmenteni.
Népszerű
Ajánljuk