KÉK HÍREK
A magyar busz egy kamionnal ütközött össze még hétfő délelőtt a szlovákiai D2-es autópályán.
KÉK HÍREK
A külügy államtitkára azután borult ki, hogy Finnország is csatlakozott a magyar gyermekvédelmi törvény miatt indított eljáráshoz.
KÉK HÍREK
Menczer Tamás államtitkár szerint „az energetikát érintő értelmetlen szankciók nélkül az energiaár és az infláció is azonnal megfeleződne”.
KÉK HÍREK
Pluszban az eddig szerződött mennyiségen felül. Egymilliárd köbméterben reménykedett a kormányfő, de hivatalosan is 700 milliót kommunikáltak. Folynak tovább a tárgyalások.
KÉK HÍREK
A település minden részére jut víz a képviselő szerint, de továbbra is arra kéri a lakókat, hogy a vizet csak a legszükségesebbekre használják.
KÉK HÍREK
Az államtitkár azt mondta, a gondot szakemberek szerint nem a vízhiány okozta, hanem a megnövekedett fogyasztás, ami miatt a „hálózat nem tudta a vizet a megfelelő ritmusban utántölteni a tározóba”.
KÉK HÍREK
Menczer Tamás katasztrófahelyzetnek nevezte a vízhiányt, amelynek kezelésére csütörtök reggel helyi operatív törzset alapítottak.
KÉK HÍREK
Karl Pachner, az ORF igazgatója korábban úgy fogalmazott egy Facebook-posztjában: Orbán Viktor szívinfarktusa „tisztességes dolog” lenne.
KÉK HÍREK
A miniszterelnök a Kossuth rádióban úgy fogalmazott: „Magyarországnak is lenne tengere, ha nem vették volna el tőle”.
KÉK HÍREK
Az államtitkár szerint a katonai szállítmányok – amint átlépnék a magyar-ukrán határt – szintén orosz támadás célpontjává válhatnának.
KÉK HÍREK
Az államtitkár szerint az orosz olaj pótlása lehetetlen, csak onnan lehet gázt és olajat venni, ahol van, és ahonnan el lehet szállítani.
KÉK HÍREK
Menczer Tamás államtitkár Facebook-oldalán tett közzé egy szűkszavú reakciót. Szerinte Boris Kollár „valószínűleg elnézte a naptárat”.
KÉK HÍREK
Szijjártó Péter eddig nem szólalt meg az üggyel kapcsolatban, de hivatala és Menczer Tamás külügyi államtitkár is csak szűkszavú reakciót adott.
KÉK HÍREK
A külügyminisztérium államtitkára azt mondta: a forradalom és szabadságharc üzenete, hogy a magyar érdeket meg kell védeni, mert „ha mi nem védjük meg, akkor helyettünk nem védi meg senki”.
KÉK HÍREK
A Miniszterelnökség egy fotót is küldött, hogy alátámasszák, a miniszterelnök valóban helyben fogyasztotta el a krémest, ezért nem viselt maszkot.
Népszerű
Ajánljuk