SZEMPONT
Ezért ízléstelen ilyen kifejezésekkel dobálózni. Azt, hogy büntethető legyen egyáltalán ez a rágalmazás, maga a Fidesz lehetetlenítette el, amikor két éve büntetlenséget biztosított a sajtó és médiatermékeknek, rágalmazás esetére. Most ebbe, a másoknak ásott verembe eshet bele a kormánypárt.
SZEMPONT
Az amerikai és az orosz elnök több mint egy órán át beszélt telefonon. „Jó beszélgetés volt, de nem olyan, amely elvezetne az azonnali békéhez ” - fogalmazott Trump.
SZEMPONT
Az ukránok szerint Igor Kirillov háborús bűnös volt, ő adott parancsot tiltott vegyi fegyverek alkalmazására. Az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese „elkerülhetetlen megtorlással” fenyegetőzött.
SZEMPONT
Moszkva szerint mindkét csapás a Kurszk régió légvédelmi állásait célozta meg. A rakéták egy részét lelőtték, de még így is sikerült károkat okozniuk.
SZEMPONT
Izrael közben továbbra is attól tart, hogy Irán közel-keleti szövetségeseivel széleskörű támadást indíthat a zsidó állam ellen.
SZEMPONT
Az Irán támogatta Hezbollah libanoni terrorszervezet és a jemeni húszik rakétákkal és drónokkal támadták a zsidó állam területét. Az izraeli légierő gépei már meg is kezdték az állásaik bombázását.
Népszerű
Ajánljuk