SZEMPONT
Ha év végéig marad a korlátozás, bezárhat a falusi kisboltok egyötöde. Ha a nagy láncok elkezdik olcsóbb külföldi árukkal helyettesíteni a magyar termékeket, az padlóra küldheti az élelmiszergyártást és a mezőgazdaságot - sorolja a szakértő.
SZEMPONT
Csak úgy tudjuk elérni, hogy kevesebb autó és kisebb légszennyezés legyen a városban, ha először versenyképessé tesszük a közösségi közlekedést – véli a Podmaniczky Mozgalom vezetője.
SZEMPONT
Az Európai Unió szigorítaná a 70 év feletti sofőrök jogosítványának meghosszabbítását. Gyakoribb orvosi vizsgálatok, sőt akár újabb KRESZ- és vezetési vizsga is jöhet.
SZEMPONT
Holnap délig meghosszabbították a szavazást arról, hogy a TISZA Párt elnöke folytassa-e a munkát az Európai Parlamentben.
SZEMPONT
Szeptembertől már kötelező a jegyelővétel a Budapest környéki vonatokon, így akit rajtakapnak, annak mélyebbre kell nyúlnia a zsebébe, ugyanis a pótdíj összege már 25 ezer forint.
SZEMPONT
Ez többek között lehetőséget ad a kabinetnek az ingó- és ingatlanvagyon ideiglenes „igénybevételére” is.
SZEMPONT
3 kilométerrel lenne hosszabb a villamos vonala a tervek szerint. Jelenleg a 42-es villamosé a legrövidebb budapesti pálya.
SZEMPONT
A kormányrendelet először csak 30 napra szólt, aztán a lejárta előtt további 210 napra meghosszabbították.
SZEMPONT
Az agrárminiszter szerint „az elhúzódó háború és az elhibázott brüsszeli intézkedések következtében kialakult szankciós infláció miatt” döntöttek így.
SZEMPONT
Egy hónappal meghosszabbították a diákigazolványok érvényességi idejét a közlekedési szolgáltatóknál: november 30-ig használhatók utazásra az előző félévben kiadott matricával a diákigazolványok.
SZEMPONT
Mivel a veszélyhelyzetre vonatkozó alaptörvényi szabályok az Országgyűlés májusi döntése értelmében november 1-jétől megváltoznak, a veszélyhelyzetet újra ki kell hirdetni.
SZEMPONT
A rezsi áremeléséhez kapcsolódó mérőóraállás bediktálási lehetőséget augusztus 15-ig meghosszabbítja az MVM Next.
SZEMPONT
Az EP úgy vélte, hogy a rendeletet a lehető legrövidebb ideig kell érvényben tartani, és amint a járványügyi helyzet lehetővé teszi, hatályon kívül kell helyezni.
Népszerű
Ajánljuk