KÉK HÍREK
Egyelőre nem teljesen tisztázottak a tragédia körülményei, így az sem, hogy az áldozat pontosan mikor halhatott meg.
KÉK HÍREK
A másik eltűntet még hétfőn megtalálták. Ő életben volt, sérülései nem voltak, de kihűlt állapotban bukkantak rá.
KÉK HÍREK
A helyszínen olyan magas szén-monoxid-koncentráció volt, amelytől a mérőműszer is kiakadt.
KÉK HÍREK
December 21-én, csütörtökön 16 éves korában meghalt Hudson Joseph Meek amerikai színész, akit Edgar Wright 2017-ben bemutatott akcióvígjátékában, a Nyomd, bébi, nyomdban láthattak a nézők.
KÉK HÍREK
A rendőrség büntetőeljárást indított, és azt is vizsgálják, hogyan történhetett, hogy a gyerek az éjszaka közepén felnőtt felügyelete nélkül tartózkodott az utcán.
KÉK HÍREK
Egy vadászcsoport elkezdte követni a medvét, amikor az állat felszaladt a fára. A csoport elkezdett visszavonulni a fától, és ekkor az egyik vadász lelőtte a medvét.
KÉK HÍREK
A hatóságok közlése szerint az idegenkezűséget kizárták. Az eset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.
KÉK HÍREK
Sass Katalin a Nexon Kft. alapító tulajdonosa volt. A cég tavaly több mint hétmilliárd forintos árbevételt ért el.
KÉK HÍREK
Isak Andic a fiával és családtagjaival túrázott, mikor a tragédia bekövetkezett. A Mango divatmárka alapítója 71 éves volt.
KÉK HÍREK
A gyerek sérüléseit a szülők próbálták elrejteni. Majd mikor meghalt, napokig rejtegették. Egy biztonsági kamera felvétele alapján tudták elkapni őket. 18+
KÉK HÍREK
A bácsi puszit dobott egy 15 éves lánynak, amiért a támadó egyetlen ütéssel leterítette. Az ügy bíróság elé került, de az ítélet nem jogerős, mivel mindkét fél fellebbezett.
KÉK HÍREK
Debbie Nelson tüdőrákban szenvedett. A rapper és anyja kapcsolata ellentmondásos és drámai volt, ám az utóbbi években közeledtek egymáshoz.
KÉK HÍREK
A Roxer stratégiai- és üzletfejlesztésért felelős igazgatója, és az ügynökség menedzsmentjének tagja volt.
KÉK HÍREK
A szántóföldre mentek, mikor a tragédia megtörtént. A helyiek nem értik, miért vezetett a férj, ha nem lát jól.
KÉK HÍREK
Napok óta nem látta senki a dobost. A hatóságok szerint a holttestét „erősen bomló állapotban” találták meg.
Népszerű
Ajánljuk