HÍREK
„Szeretnénk arcokat, sorsokat kapcsolni a pandémia áldozatainak sorszámaihoz, elmondani, kik voltak ők, emléket állítani nekik” – írják az oldalon.
HÍREK
A többszörös világ- és Európa-bajnok versenyzői pályafutása mellett számtalan kiválóságnak segítette a munkáját, felkészülését.
HÍREK
Marika 0-24 órában gondozta a 7 éves Sárát, aki Canavan szindrómában szenved. A kislány most egyedül maradt az édesapjával, a család segítséget kér.
HÍREK
Többek közt Koncz Zsuzsa, Trokán Nóra, Geszti Péter és Tóth Gabi búcsúposztot tett közzé a közösségi oldalán a 85 évesen elhunyt színésznő emlékére.
HÍREK
Az oltás másnapján rosszul lett, a kórházban kiderült, hogy elkapta a vírust. Az édesapa végig mellette volt, miközben gyerekét is féltette, a felesége kezét is fogta. Most egyedül kell helytállnia, gyűjtést indítottak a megsegítésére.
HÍREK
Fekete Patriknak eleinte nem voltak tünetei, mégis súlyosra fordult az állapota. A helyiek szerint túl későn hívtak hozzá mentőt.
HÍREK
A mindennapi élethez, a hitel törlesztéséhez anyagi segítségre van szükségük. Az anyában - aki szintén átesett a betegségen - csak az tartja a lelket, hogy fel kell nevelnie a kicsiket.
HÍREK
Az iparművésznek köszönhetjük a legendás Tévémaci mellett Mirr-Murrt és A legkisebb ugrifülest is. 85 évesen hunyt el.
HÍREK
Tüzérségi egységek az Egyesült Királyság több városában, valamint Gibraltáron 41 díszlövéssel adóztak a herceg emlékének.
Népszerű
Ajánljuk