HÍREK
Varga Mihály szerint az ingatlanokat kezelő kft. az ügy kulcsszereplője lehet. A jegybank felügyelőbizottsága a kivitelező kiválasztását és a hiányzó garanciális javításokat is kifogásolja.
HÍREK
Somlai Ádám édesapja nevére került egy tihanyi ház egy 1881 négyzetméteres telken, valamint a közelében futó magánút, egy fővárosi, közel 150 négyzetméteres lakás pedig Somlai feleségéé lett.
HÍREK
A ma már Varga Mihály által vezetett intézmény azután döntött így, hogy a cég elmulasztotta több garanciális javítási utófeladat elvégzését.
HÍREK
A színész azt állítja, hogy felszólítást kapott, amelyben a 2023-as táskavásárlás igazolását kérik tőle öt napon belül. Ironikusan az MI6-et említi, és hasonló alaposságot kér több, általa megnevezett ügy vizsgálatánál is.
HÍREK
A turloszi villa Míkonoszon egy 6174 négyzetméteres telken áll, a sziklafalba építve. A környék felkapott lett, a hasonló házak ára 1,5–5 millió euró között mozog.
HÍREK
A lakást a 298,4 milliós becsült piaci ár helyett 44,8 millió forintért vásárolhatják meg, ami 263 ezer forint négyzetméterenként. Az előterjesztés szerint Somlaiék „szociális” lakbért fizetnek az önkormányzatnak. Két éve Somlai 179 millió forintért hirdette különleges Ferrariját.
HÍREK
2023-ban először körülbelül 17,5 milliárd forintért hirdették meg, azóta azonban többször is csökkentették az árat. Jelenleg nagyjából 11,2 milliárd forintért próbálják eladni.
HÍREK
Ha nem lenne Matolcsyné vagy Rogán Antal feleségei, esetleg Ráhel, akkor eszébe sem jutna, hogy létezik Birkin táska - mondja a független képviselő, aki szerint a célja nem a hergelés, hanem annak bemutatása, mit is jelentenek az ellopott milliárdok.
HÍREK
A lap értesülése szerint a TISZA Párt felé is próbáltak kapcsolatot teremteni, de ott azonnal elutasították őket.
HÍREK
A független országgyűlési képviselő szerint csak az általa bemutatott négy villa és lakás összesített értéke alsó hangon 3 milliárd forint, "a sok tízezer devizahiteles meg örüljön, hogy a pénze nem veszett el, csak átalakult".
HÍREK
A független országgyűlési képviselő szerint az ingatlan mintegy 2500 négyzetméteres telken fekszik, és állítása szerint alsóhangon egymilliárd forintot érhet.
HÍREK
A villát Hadházy Ákos fedezte fel, a képviselő szerint Matolcsy feleségének ez a lakcíme is egy tulajdoni lap alapján.
HÍREK
„Egy tulajdoni lap szerint Matolcsy feleségének ez a hivatalos lakcíme” - írja a független országgyűlési képviselő, aki egy belvárosi luxuslakás tulajdoni lapján elindulva jutott el a svábhegyi ingatlanhoz.
HÍREK
Hadházy Ákos újabb fotókat tett közzé Matolcsy Ádám fényűző életéről. A képek szerint egy luxusvillában pihen, miközben méregdrága borokat fogyaszt.
HÍREK
„Végülis ezek ócska szatyrok Rogán Barbi 120 milliós, gyémántokkal kirakott, krokodilbőrből készült Hermes táskájához képest...” - írta a független képviselő.
HÍREK
A magyarok 80 százaléka hallott a jegybankbotrányról, és sokan Matolcsyt tartják felelősnek. Ennek ellenére kevesen hisznek abban, hogy bárkit is felelősségre vonnak.
HÍREK
A kritikus szerint a Fidesz politikája megbukott, a társadalom pedig kezdi felismerni, hogyan zsákmányolták ki a közvagyont.
Népszerű
Ajánljuk