KÖZÖSSÉG
Smith kapitány a háború idején írt levelet az akkor 4 hónapos fiának. Az üzenetet végül 2019-ben találták meg a férfi hagyatékában.
KÖZÖSSÉG
Megható történet egy katonáról, aki a hazáját szolgálva vesztette életét, mikor lánya mindössze egy éves volt.
KÖZÖSSÉG
Az a pletyka terjedt róla Moszkvába kerülése után, hogy Hitler saját gyűjteményébe tartozott. De kiderült, hogy ez nem volt igaz.
KÖZÖSSÉG
Hét héttel a világháború vége előtt lőtték le a nácik Németország felett azt a bombázót, amin a két fiatal őrmester szolgált.
KÖZÖSSÉG
A 101 éves asszony több emlékét is elmesélte, ami a német diktátorhoz fűződik. Például azt, hogy mindig SS-tisztek kísérték a kocsijától az ajtóig, nehogy a bejáratig megpróbálják megölni.
KÖZÖSSÉG
Csodálatos és megható történet két holokauszt-túlélő szerelméről, akiket a háború hozott össze és sodort el egymástól majdnem egy egész életre.
KÖZÖSSÉG
14 évesen kezdett meccsre járni Derek Eley. 88 éve alig játszik hazai pályán nélküle a Derby County.
KÖZÖSSÉG
Piros rúzzsal, szemfestékkel és fegyverrel vette fel a harcot a nácik ellen a holland testvérpár.
KÖZÖSSÉG
A világ minden tájáról kapott képeslapot a 100 éves bácsi. Még Donald Trump is felköszöntötte.
KÖZÖSSÉG
1945 után az országot megszálló szovjet csapatok több százezer magyar állampolgárt fogtak el és szállítottak munkatáborokba. Az indokok között a hadifogolylétszám kiegészítése, etnikai tisztogatás és a németek internálása is szerepelt.
KÖZÖSSÉG
Egészen kiskorom óta hallom ezt a mondást megoldhatatlan helyzetekre. Fogalmam sem volt, pontosan mi ez, egészen addig, amíg meg nem találtam George Clooney új szerelemprojektjét.
KÖZÖSSÉG
Hogyan festett az 1944-45-ös ostrom alulnézetből? A kérdésre számos forrás ad választ, ugyanis a budapestiek közül sokan írtak naplót ebben az időben.
KÖZÖSSÉG
Egy nappal 93. születésnapja előtt halt meg Freddie Oversteegen, a II. világháborús holland ellenállás hőse, egy legendás női sejt utolsó életben maradt tagja.
KÖZÖSSÉG
Sir Winston Churchill elképzelhetetlen volt imádott szivarjai nélkül. E kedvtelése viszont nemzetbiztonsági kockázatot jelentett – különösen a II. világháború idején.
Népszerű
Ajánljuk