HÍREK
40 liter üzemanyagot, 84 kg szén-dioxidot, 115 dB hangterhelést takarítottak meg ezzel – írta a polgármester.
HÍREK
„Bogdán László mindannyiunk hőse, mindannyiunk vesztesége. Közös halottunk” – fogalmazott Facebook-oldalán Ujhelyi István.
HÍREK
Márki-Zay Péter: azokat is hívta a Fidesz, akik nem kormánypártiak, nagy mozgósítás volt Vásárhelyen
Hódmezővásárhelyen hatalmas a szavazókedv, eddig itt jártak a legtöbben az urnáknál. Lázár János a Facebook-oldalán fotókon mutatta meg, hogy kerékpárral ment voksolni.
HÍREK
Így már két elnökségi tagját is elvesztette a mozgalom, amelynek a hírek szerint egyre nagyobb belső problémái vannak. De már pótolták is a nemrég távozott tagokat.
HÍREK
A hódmezővásárhelyi polgármester megpróbálta megmagyarázni a korábbi, megosztónak bizonyuló kijelentéseit a gyermeknevelésről. Elfogadja, hogy a társadalmi normák nem esnek egybe az ő személyes meggyőződésével.
HÍREK
A hódmezővásárhelyi polgármester elmondása szerint mindig is határozott szülő volt, és elvárta a fegyelmet gyerekeitől.
HÍREK
Korrupcióval vádolták meg. 'Az értékesítésről és annak részleteiről a fideszes vezetés döntött 2017-ben!' - írta.
HÍREK
Már Vácon és Szombathelyen is újakat vesznek az Elios által felszerelt lámpatestek helyett. Hódmezővásárhelyen sem megfelelő a közvilágítás a fényerősség és az egyenletesség szempontjából.
HÍREK
A hódmezővásárhelyi polgármester szerint politikai hangulatkeltés zajlik. Azt mondta: a szülésnél minden rendben volt a hatóságok szerint, de még az a volt fideszes alpolgármester is kiállt mellettük, aki történetesen gyermekorvos.
HÍREK
Céljuk, hogy a jövő őszi önkormányzati választáson mindenhol egyetlen ellenzéki polgármesterjelölt legyen.
HÍREK
A hódmezővásárhelyi polgármester azt javasolja, hogy a testület oszlassa fel magát és válasszanak új képviselőket, polgármestert.
Népszerű
Ajánljuk