HÍREK
A Mindenki Magyarországa Mozgalom 17 civil jelöltet jelentett be, és mind a 106 előválasztási körzetben indítana majd valakit, több helyen a pártokkal közösen.
HÍREK
A főpolgármester és Márki-Zay Péter is egy-egy posztban reagált a kormány legújabb gazdaságvédelmi intézkedéseire, melynek egyik pontja, hogy a kis és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját januártól a felére csökkentik.
HÍREK
- Simán lehet, hogy az előválasztást megnyeri Dobrev Klára, és akkor ő lesz a közös jelölt, akit természetesen én is támogatni fogok, de attól félek, hogy akkor az említett forgatókönyv következik be – fogalmazott Hódmezővásárhely polgármestere.
HÍREK
Akik ősszel kelnek egybe, számíthatnak a hódmezővásárhelyi polgármester segítségére, hogy éjfél előtt ne kelljen abbahagyniuk a lagzit.
HÍREK
40 liter üzemanyagot, 84 kg szén-dioxidot, 115 dB hangterhelést takarítottak meg ezzel – írta a polgármester.
HÍREK
„Bogdán László mindannyiunk hőse, mindannyiunk vesztesége. Közös halottunk” – fogalmazott Facebook-oldalán Ujhelyi István.
HÍREK
Márki-Zay Péter: azokat is hívta a Fidesz, akik nem kormánypártiak, nagy mozgósítás volt Vásárhelyen
Hódmezővásárhelyen hatalmas a szavazókedv, eddig itt jártak a legtöbben az urnáknál. Lázár János a Facebook-oldalán fotókon mutatta meg, hogy kerékpárral ment voksolni.
HÍREK
Így már két elnökségi tagját is elvesztette a mozgalom, amelynek a hírek szerint egyre nagyobb belső problémái vannak. De már pótolták is a nemrég távozott tagokat.
HÍREK
A hódmezővásárhelyi polgármester megpróbálta megmagyarázni a korábbi, megosztónak bizonyuló kijelentéseit a gyermeknevelésről. Elfogadja, hogy a társadalmi normák nem esnek egybe az ő személyes meggyőződésével.
HÍREK
A hódmezővásárhelyi polgármester elmondása szerint mindig is határozott szülő volt, és elvárta a fegyelmet gyerekeitől.
HÍREK
Korrupcióval vádolták meg. 'Az értékesítésről és annak részleteiről a fideszes vezetés döntött 2017-ben!' - írta.
Népszerű
Ajánljuk