HÍREK
Az előválasztás egyik legfontosabb kérdése jelenleg, hogy melyikük lép vissza a másik javára, ha sikerül megállapodniuk.
HÍREK
A Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke szerint az előválasztáson Karácsony, de a jövő évi parlamenti választáson ő lenne a jó közös jelölt.
HÍREK
Igaz, azt a kérdést, hogy ha a közös kampányban Márki-Zay Péter lenne a miniszterelnök-jelölt, Karácsony pedig a miniszterelnök-helyettes, az intézet valamiért nem tette fel.
HÍREK
A vasárnapi nagygyűlésén a hódmezővásárhelyi polgármester azt mondta, hogy a Jobbik nem őt támogatja, így nem lesz három induló az előválasztáson. Ha Karácsony visszalép, akkor ő vállalja a küzdelmet, ha nem, akkor ő fog visszalépni, rajta nem fog múlni.
HÍREK
Schiffer András szerint Márki-Zay Péter több programeleme is a DK miniszterelnök-jelöltjének törekvéseivel harmonizál.
HÍREK
Molnár Csaba szerint Karácsony és Márki-Zay „ezzel nemcsak azt mondják, hogy nem kívánnak pártpolitikusokat látni a kormányukban, hanem azt is, hogy miniszterelnökként, koalíciós kormány vezetőjeként egymaguk szeretnének dönteni a miniszterek személyéről”.
HÍREK
A Jobbik elnöke egy posztban üzent Karácsony Gergelynek és Márki-Zay Péternek, miután kiderült, hogy közösen indulnak az előválasztás második fordulójában Dobrev Klára ellen.
HÍREK
A főleg fiatalok által igénybe vett voksolási formára leginkább a Momentum jelöltje támaszkodhatott, szavazatai 32 százaléka az interneten érkezett.
HÍREK
Miniszterelnök-jelöltként és miniszterelnökhelyettes-jelöltként mennek majd tovább, az azonban egyelőre még nem dőlt el, ki melyik pozíciót vállalja.
HÍREK
Karácsony Gergely is rendelt egy közvélemény-kutatást. A megállapodást csak ezután, az eredmények ismeretében véglegesítik.
HÍREK
Márki-Zay végső győzelmével egy csapásra menne a kukába a Fidesz teljes, jól felépített stratégiája, ennél nagyobb mélyütést pedig nehéz elképzelni. Vélemény.
HÍREK
Csütörtök estére várható végleges eredmény, de az látszik, hogy a DK jelöltje kapja a legtöbb voksot az első fordulóban.
HÍREK
Bár hivatalos eredmények még nincsenek, a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje azt mondta: az már önmagában csoda, hogy nagy pártinfrastruktúra és jelentős pénzügyi háttér nélkül, független civilként a harmadik hely és 15 százalék közelébe jutott.
HÍREK
50 választókerületből 40-ben a DK jelöltje kapta a legtöbb voksot. Százalékban 34-29-re vezet Karácsony Gergely előtt, míg a harmadik helyen Márki-Zay Péter áll magabiztos 21 százalékkal.
HÍREK
Egyre több jel utal arra, hogy igazak a hírek, miszerint Márki-Zay bejutott az előválasztás második fordulójába, míg Jakabnak ez nem sikerült.
Népszerű
Ajánljuk