FELFEDEZŐ
Ugyanakkor senkinek nem ajánlja, hogy utána csinálja, és azt is elismeri: amit csinál, az nem való gyenge idegzetűeknek.
FELFEDEZŐ
Mindenki azt várta, hogy a favoritok közül valaki rekordidő alatt ér célba. Ez végül meg is történt.
FELFEDEZŐ
A korábban szintén rögbiző Rob Burrowt 2019-ben diagnosztizálták motoneuron-betegséggel, amely a szervezet leépülésével jár.
FELFEDEZŐ
Nagy volt a nyomás a futón: vécére is kellett mennie, meg közben még vitába is keveredett egy nézővel.
FELFEDEZŐ
Magyarországon a 80-as évektől csak 18 év felett futhatnak maratont, a szarajevói maraton főszervezője viszont csak annyit válaszolt a családnak, hogy "„ok, good luck!”.
FELFEDEZŐ
A mezőny a megszokott 30 ezres létszámnak ezúttal a harmada volt, de így is mintegy húsz országból érkeztek az indulók.
FELFEDEZŐ
A kis Tobias az elején alig 50 métert tudott megtenni egy nap, de napról napra erősebb lett. Ő maga is alig hitte el, hogy sikerült teljesítenie a 42 kilométert.
FELFEDEZŐ
Közel 900 ezer forintot gyűjtött a kis házikedvenc, amiből hátrányos helyzetű gyerekeknek vesznek könyveket.
FELFEDEZŐ
A 40 éves nő négy és fél óra alatt, 525-ször futotta körbe a hotelt, hogy meglegyen a táv.
FELFEDEZŐ
Nick Butter eddig egyedüliként teljesítette ezt az embert próbáló kihívást, amelynek során számos nehézséggel kellett megküzdenie.
FELFEDEZŐ
A hősies indulót így még legalább húszan megelőzték, de láthatóan nem zavarta, így is ő volt a közönség kedvence.
Népszerű
Ajánljuk