KÉK HÍREK
Judah Samet, a pittsburgh-i Életfa zsidó hitközség tagja elmondhatja magáról, hogy harmadszor született.
KÉK HÍREK
Ez azt jelentené, hogy 2038-ban, az akkor 18 évesek nem vehetnének cigarettát, de minden más felnőttkorú igen.
KÉK HÍREK
A lap úgy értesült, a miniszterelnök magához rendelte az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterét.
KÉK HÍREK
Egy felmérés szerint 2-3 millióan élnek lakásszegénységben, vagyis ennyien vannak az átlagosnál rosszabb, kiszolgáltatottabb helyzetben.
KÉK HÍREK
A rossz levegőminőség miatt naponta több mint ezer európai hal meg idő előtt, tízszer több, mint közlekedési balesetben, áll a jelentésben.
KÉK HÍREK
A világsztár szeptember 4-én lép fel a Papp László Sportarénában, de már majdnem két napja hazánkban van.
KÉK HÍREK
Az ember egy darabig jól van, aztán egyszer csak hangokat kezd hallani, meg dolgokat látni, és már nem tudja megkülönböztetni, mi a valóság és mi a beteg agya szüleménye. Vélemény.
KÉK HÍREK
Már születési helye is baljós volt, mert Átokházán jött a világra, majd pénteken, 13-án hozták meg ellene a halálos ítéletet.
KÉK HÍREK
Festőnek készült, köztiszteletben álló orvos lett belőle, érett férfiként talált vissza az ecsethez és a színekhez. Majd megtalálta vele lelki békéjét is.
Népszerű
Ajánljuk