KULT
Érzelmes és tényfeltáró természetfilm, amely nemcsak tanít és gyönyörködtet, hanem figyelmeztet is.
KULT
Radics Kornélia Áder János államfővel beszélgetve fejtette ki gondolatait a szélsőséges időjárásról, az északi metánmezők 'időzített bombájáról' és az óceáni áramlatok új veszélyeiről.
KULT
Napi 17 tonna árut képesek Magyarországra szállítani, lecsökkentették a vámkezelési időt is, kifejlesztve egy digitalizált vámkezelő rendszert is.
KULT
Az Egyensúly intézet beszélgetésében Heal Edina, a Google Magyarország volt igazgatója és Szabó Andrea, a Politikatudományi Intézet igazgató-helyettese kezdte a vitát, Boros Tamás és Filippov Gábor, az Egyensúly Intézet vezetői csatlakoztak hozzájuk.
KULT
Heiko Maas szerint Orbán Viktor és Hszi Csin-ping kapcsolata túl jó és szoros ahhoz, hogy hazánk elfogadja a kínai ellenzék vegzálása miatt hozott közös határozatot.
KULT
A miniszter szerint arra is felkészülnek, hogy 9 hónap múlva újra be kell mindenkit oltani. Azt is elárulta, szerinte meddig kell fenntartani a veszélyhelyzetet.
KULT
Kószó András egyik Magyarországról készített filmjét pedig bemutatta az ismeretterjesztő csatorna az Európa a magasból című sorozatában.
KULT
A román szövetség szerint a szombati Románia-Magyarország U21-es meccsen, majd a mérkőzés után az öltözőfolyosón is történt incidens.
KULT
Orbán Krisztián és Zsiday Viktor az Egyensúly Intézet gazdasági szakpolitikai javaslatainak bemutatásakor ültek le egy hosszabb beszélgetésre.
KULT
Az adatok szerint ráadásul a csehországi mutatók a héten a magas szintről fokozatosan estek, miközben a magyarországiak növekedtek.
KULT
Egy friss felmérés szerint a magyarok iránt a megkérdezettek 60 százaléka érez rokonszenvet. Ugyanannyian, ahányan az amerikaiakat is kedvelik.
Népszerű
Ajánljuk