KÉK HÍREK
A 35 éves férfi ellen halált okozó testi sértés és emberölés miatt adtak ki elfogatóparancsot.
KÉK HÍREK
A fideszes képviselő előtt Rákay Philip is kiosztotta az ukrán elnököt egy hosszú posztban.
KÉK HÍREK
A drón 40 percig volt a magyar légtérben. A honvédelmi miniszter szerint láttak felvillanó pontokat, de nem tudták azonosítani, ezért nem tüzeltek rá.
KÉK HÍREK
A miniszterelnök a brüsszeli EU- és NATO-csúcs után Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bírálatára is reagált.
KÉK HÍREK
„Nincs mozgósítás hazánkban, nincs bejelentve hadiállapot, ezért az álhírektől és a magyar emberek félrevezetésétől a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség is elzárkózik” – írják a közleményben.
KÉK HÍREK
Szerinte a magyar politikai vezetésnek a nyílt oroszbarát álláspontról a civilizált világ oldalára kellene állnia.
KÉK HÍREK
A menekülők semmilyen tájékoztatást nem kapnak arról, hogy mit kell tenniük a határátlépés után, pedig lennének lehetőségeik. Igaz nem sok.
KÉK HÍREK
Viktor Mikita, a térség katonai vezetője szerint az oroszok azt terjesztették Kárpátalján, hogy a magyar közösség el akar szakadni Ukrajnától.
KÉK HÍREK
Szentkirályi Alexandra közölte, a szállítmányt a következő napokban útnak is indítják a katasztrófavédelem közreműködésével.
KÉK HÍREK
Korábban a francia tévében esett meg egy hasonlóan kínos baki, akkor a térképre Magyarország helyett Romániát írtak.
KÉK HÍREK
Bakondi György azt közölte, szerda délig több mint 432 ezren érkeztek Ukrajnából Magyarországra.
KÉK HÍREK
„Ha mi elbukunk, az orosz hadsereg nem ezer kilométerekre lesz önöktől, hanem itt a szomszédban” - fogalmazott Ljubov Nepop. Szerinte Putyinnak ahhoz sem lesz szüksége indokra, hogy továbbmenjen, ha Ukrajnát elpusztította.
KÉK HÍREK
A szczecini Artur Balazs szerint Orbán Viktor kormányának egyértelműbben ki kellett volna állnia Ukrajna mellett és Vlagyimir Putyin ellen.
KÉK HÍREK
Az oroszok által hétfőn jóváhagyott anyagban azok az országok szerepelnek, amelyek elfogadták az ország elleni szankciókat, köztük az EU összes tagállama, kivétel nélkül.
Népszerű
Ajánljuk