SZEMPONT
A József Attila-díjas író nem tartja magát közéleti szerzőnek, de bizonyos dolgok mellett mindig is kiáll és kitart.
SZEMPONT
A tartósan Magyarországra érkezők 70 százaléka dolgozni jött ide. A legtöbben Vietnámból érkeztek.
SZEMPONT
Több települést evakuálni kellett, a védekezés folyamatos. Sok helyen fákat döntött a vihar a nagyfeszültségű vezetékekre is.
SZEMPONT
3 város, 1 vármegye, de 1 kakukktojás – tudod, melyik település nem illik az adott felsorolásba?
SZEMPONT
A magyarok legközelebb október 11-én a hollandokat fogadják, három nappal később pedig Boszniában vendégeskednek.
SZEMPONT
Nem sok kétséget hagyott afelől Mette Frederiksen, hogy melyikre gondolt. Szerinte ez EU-nak korlátozások nélkül meg kellene adni mindent Ukrajának, mert mindenki érdeke, hogy ne Oroszország nyerje a háborút.
SZEMPONT
Az Európai Bizottság elnöke úgy üzent egyértelműen Orbán Viktornak, hogy nem kellett kimondani a magyar miniszterelnök nevét.
SZEMPONT
A szőlőtermesztésen és a borkészítésen túl a borértékesítés és a borturizmus területén végzett aktivitást is figyelembe vették az elbírálás folyamán.
SZEMPONT
Nem csak Budapesten lesz este tűzijáték, az ország közel 30 településén ezzel zárul majd az ünnepi program. Mutatjuk a listát.
SZEMPONT
Havi 999 forintért például szöveggé konvertálhatjuk a hangüzeneteket, megszabadulunk a reklámoktól és korlátlan matricát kapunk.
SZEMPONT
Fedezd fel a Tisza család egykori otthonát, a geszti Tisza-kastélyt, ahol a történelem és a modern kényelem találkozik egy varázslatos környezetben. A felújított kastélyparkban található Arany János Vendégház tökéletes menedéket nyújt a pihenésre és feltöltődésre vágyóknak.
SZEMPONT
Az Egyesült Államok és Kína is 40-40 aranyérmet szerzett. A házigazda franciák végül 16 aranyig jutottak.
SZEMPONT
Magyarországon a korhatár 65 év, ami magasabb, mint 11 másik EU-tagállamban. A magyar nyugdíjasok egészségben töltött élettartama az EU-ban a legalacsonyabb.
SZEMPONT
A magyar kormány júliustól engedélyezi az orosz és belarusz vendégmunkások számára, hogy úgynevezett Nemzeti Kártyával lépjenek be az országba. Az Európai Néppárt elnöke, Manfred Weber azt követeli, hogy az EU vezetői a legszigorúbban járjanak el.
Népszerű
Ajánljuk