HÍREK
Bűnpártolás, valamint hivatali visszaélés. Az ügyvéd szerint az ügyészségnek el kell rendelnie a nyomozást ebben az ügyben, és elkerülhetetlen lesz Varga Judit, Rogán Antal, valamint a hangfelvételen megnevezett személyek (kezdetben) tanúként történő meghallgatása.
HÍREK
Magyar Péter az új Márki-Zay a hetek óta nem mutatkozó miniszter szerint, aki most egy rövidke posztot tett közzé.
HÍREK
A volt igazságügyi miniszter újra kapcsolati erőszakkal vádolta meg Magyar Pétert, de arra nem válaszolt, miért beszélt neki arról, hogy Rogánék kihúzatták magukat az ügyészségi iratokból, és hogy Polt nem ura az ügyszségnek.
HÍREK
„Éreztem a csatot, ahogy a hátamat megüti” – Varga Judit kapcsolati erőszakkal vádolja Magyar Pétert
Azt állítja benne, férje éveken át terrorizálta, az adott felvételen is csak azért mondta a hallottakat, hogy minél előbb megszabaduljon az erőszaktól. A végén hitet tesz Orbán Viktor kormánya mellett.
HÍREK
Ahogy Magyar Péter megígérte, közvetlenül azelőtt, hogy bement a Fővárosi Nyomozóügyészség épületébe, a YouTube csatornáján és a Facebook oldalán nyilvánosságra hozta azt a hangfelvételt, amit egy családi beszélgetésükről rögzített tavaly januárban.
HÍREK
A brit lap azt vizsgálta, mi késztette a kapcsolatilag jól beágyazott kormánypárti Magyart, hogy szembeforduljon a rendszerrel.
HÍREK
Tényi István intézett kérdést a hivatalhoz, jogosan juthatott-e hozzá Magyar Péter az információkhoz. Az Alkotmányvédelmi Hivatal vizsgálja a nemzetbiztonsági kockázatokat.
HÍREK
A felvételt ő maga készítette a lakásukban tavaly, és elhangzik rajta Rogán Antal, valamint Gulyás Gergely neve is. Magyar Péter minderről élőben beszélgetett Gulyás Balázzsal.
HÍREK
Élőben lehetett követni Magyar Péter beszélgetését Gulyás Balázzsal. A kedden bemutatandó hangfelvétel részleteiről beszélt Varga Judit exférje.
HÍREK
Eddig sem konkrét személy, sem állami szerv érintettsége nem merült fel a legfőbb ügyész szerint. Poltot Hadházy Ákos kérdezte.
HÍREK
Magyar Péter bemutatta a testőrét: Profi kiképzés kapott, mégpedig a rendőrség különleges egységénél
A szakembert egy privát biztonsági cég ajánlotta Magyar Péternek. Először a múlt szerdai tanúkihallgatáson tűnt fel a testőr.
HÍREK
Ez még nem AZ a videó. Egyelőre csak a felvételek keletkezéséről és a nyilvánosságra hozatal okairól beszél este hétkor a politikus.
HÍREK
A posztja végén megismétli a korábbi ígéretét, minden médium és képviselője ellen a büntető feljelentést tesz, és sajtó-helyreigazítási és személyiségi jogi pereket indít.
HÍREK
Hadházy Ákosnak a róla is szóló interjúját kommentálta Magyar Péter, és most először említette meg, hogy konkrétan ki hallható a hangfelvételein. Varga Judit ezek szerint megszólal bennük.
HÍREK
Még Magyar Péter színre lépése előtt, és megbeszélték, hogy találkoznak, de az illető végül lemondta. Nem jegyezte meg a nevét, de Magyarra gyanakszik.
Népszerű
Ajánljuk