HÍREK
Nem jön rosszul az energiaitalgyárnak, hogy termékét a luxussal kötik össze a vásárlók, így adódott a kérdés.
HÍREK
A délolasz város rendeletet hozott: akinek 75 méternél hosszabb a hajója, nem kívánatos vendég. Sok nemzetközi sztár is áldozatul eshet a döntésnek.
HÍREK
A Balaland vállalta, hogy a part mentén egy 10 méteres sávot szabadon hagynak. A sétányt azonban kerítéssel és egy ajtóval is lezárták.
HÍREK
A műalkotásaik egy részét is aukcióra kellett vinniük, csak így tudtak beköltözni az új otthonukba.
HÍREK
Több mint harmincezer nyugdíjas örülhet igazán magas összegnek. Igaz, 23 ezren kevesebb mint havi 40 ezer forintból kénytelenek megélni.
HÍREK
„Nem helyes, hogy csak azért jönnek ide az emberek, mert Budapestet olcsó úti célnak gondolják” – mondta az üzletember.
HÍREK
Bár Bécs nincs messze Budapesttől és a hivatalos események is csak néhány órán át tartottak, a delegáció nem kevés pénzért aludt az osztrák fővárosban.
HÍREK
A fiatal üzletember szerint a közösség ereje nélkül nem kerülhettek volna meg az értékes lábbelik.
HÍREK
Volt olyan is, akit nagyon felháborított az eset, mert a luxusétterembe jellemzően nem azok járnak, akik rá vannak szorulva az adományokra.
HÍREK
A Sport Kft. a II. kerület sportszakmai feladataiért felelt, a költései jelentős részének azonban semmi köze nem volt az utánpótlás-neveléshez. A rendőrség hűtlen kezelés miatt nyomoz.
HÍREK
A Külügyminisztérium szerint több mint 2 millió forintot fizetett be a tárcának a miniszterelnök.
Népszerű
Ajánljuk