SZTÁRVILÁG
Drámai vallomást tett a színésznő, aki a sok munka és a nemalvás miatt került a padlóra. Nyíltan beszélt arról, mitől ijedt meg a legjobban.
SZTÁRVILÁG
A komoly tömeg előtt számos neves művész, zenész is fellépett, beszédet mondott Pottyondy Edina, Rainer-Micsinyei Nóra és Molnár Áron, Lovas Rozi is.
SZTÁRVILÁG
A Levegőt! tüntetés végén a Loupe Színházi Társulás színészei szólaltak fel. „Itt vagyok, mert félek, szorongok, és felemészt az az igazságtalanság, ahogy a fejem fölött zajló hazug csatározások szétszakítják a családomat, a hazámat” - mondta Lovas Rozi.
SZTÁRVILÁG
Több mint 230 ezren álltak a színészek kezdeményezése mögé, miután petíciót indítottak a szabad közbeszédért. Most már a Nemzeti Választási Bizottságnál pattog a labda, hogy lesz-e népszavazás.
SZTÁRVILÁG
Lovas Rozival közösen egy TikTok-videóban reagáltak arra, hogy Várkonyi Andrea a minap egy 1 millió forintos nadrágban szállt ki egy 100 millió forintot érő Bentley-ből.
SZTÁRVILÁG
A Gyuri című sorozat Lengyel Tamás karakterének Pajkaszeg utáni életére fog koncentrálni, és szerepel majd benne természetesen Lovas Rozi is.
SZTÁRVILÁG
A SzuperWMN-díjakat idén is azok kapták, akik bátran kiállnak másokért. A közéleti kategóriában győztes Lovas Rozi nem tartotta meg elismerését, hanem Bódis Krisztának ajánlotta fel, akit támadások értek.
SZTÁRVILÁG
Immár 11 éve, hogy elhunyt Balikó Tamás színész-rendező, aki hosszú ideig egy párt alkotott Lovas Rozival. A Mi kis falunk sztárja most arról mesélt, hogyan dolgozta fel a veszteséget, és hogyan talált rá ismét a boldogságra.
SZTÁRVILÁG
Valószínűleg a napi 15-17 óra munka bosszulhatta meg magát. Mostantól független színésznőként folytatja karrierjét.
SZTÁRVILÁG
A színésznő posztja alapján nagyon örül a szabadságának, és alig várja a rá váró kihívásokat.
SZTÁRVILÁG
„Nem tudtam, hogy fel tud ide ugrani” – lepődött meg a Gólkirályság főszereplőnője. Fruzsi okozott néhány meglepő másodpercet.
SZTÁRVILÁG
Lovas Rozi öt évad után döntött a váltás mellett, de még most is úgy gondolja, hogy nagyon jó kihívás volt szerepelni a népszerű szériában.
SZTÁRVILÁG
Bőven érinti a magyar valóságot, mégis inkább marad az esetlen, szerethető karakterek és kifigurázott konfliktusok szintjén a csatorna focis sorozata. Ettől függetlenül viszont teljesen vállalható szórakozást kínál.
SZTÁRVILÁG
A színésznő őszintén beszélt arról, hogyan tudta feldolgozni hét éve elhunyt párja elvesztését, mit jelent neki az anyaság csodája, és a Mi kis falunknak köszönhető ismertség.
SZTÁRVILÁG
20 perc őszintén című sorozatunk hatodik részében a színésznő vállalta, hogy hazugságvizsgálóra kössük!
SZTÁRVILÁG
Új videósorozatunk „20 perc őszintén” címmel indul a Youtube csatornánkon! Elsőként Scherer Péter kap izzasztó kérdéseket, majd láthatod Szabó Győzőt, Lovas Rozit, Osvárt Andreát, Tóth Andit és Dér Henit is poligráfra kötve.
Népszerű
Ajánljuk