HÍREK
Radoslaw Sikorski a georgiai útja miatt kritizálta a magyar kormányfőt. Közös sajtótájékoztatójukon a holland külügyminiszter is elítélte Orbán Viktor tbiliszi látogatását.
HÍREK
A brutális baleset a lengyelországi S7-es gyorsforgalmi úton történt. Az áldozatok között gyerekek is vannak.
HÍREK
A meghökkentő jelenet péntek este hat óra körül történt egy lengyelországi kisvárosban. Állítólag a halottaskocsi ajtaja hibásodott meg.
HÍREK
Eleve nem szép, amit tett, de ráadásul egy náci hasonlattal sikerült kiviteleznie. 2025-ben, mandátuma lejárta után kell felelnie majd érte.
HÍREK
A Collegium Humanum rektorát februárban tartóztatták le, több mint ezer hamis diploma kiállításával gyanúsítják. A magyarok a pozsonyi tagozatán keresztül lettek a magánegyetem fizetős hallgatói.
HÍREK
Az alsó-sziléziai kisvárosban az emberek kénytelenek voltak elhagyni otthonaikat, miközben az utcákat törmelék- és sárhalmok borítják. A víz az épületek második emeletéig ér, a helyi beszámolók szerint lassan kezd apadni, de a pusztítás mértéke szinte felfoghatatlan.
HÍREK
Nem csak Magyarországon kritikus a helyzet az áradások miatt. A katasztrófát okozó ciklon most éppen Olaszország felé sodródik.
HÍREK
Donald Tusk miniszterelnök azt kérte az árvíz miatt érintett terülteken élőktől, hogy időben meneküljenek biztonságos helyre.
HÍREK
Több települést evakuálni kellett, a védekezés folyamatos. Sok helyen fákat döntött a vihar a nagyfeszültségű vezetékekre is.
HÍREK
Német nyomozók szerint részt vehettek a búvárok kiképzésében, de logisztikai támogatást is kaphattak a két évvel ezelőtti robbantáshoz.
HÍREK
A TISZA Párt politikusa a lengyelországi eseményekre reagálva osztott meg egy cikket, amelyben arról számolnak be, hogy 62 volt kormánytisztviselő ellen emeltek vádat hűtlen kezelés miatt.
HÍREK
Radoslaw Sikorski azután szólalt meg, hogy az ukrán erők a hét elején átlépték az orosz határt a Kurszki régiónál.
HÍREK
Keményen odaszólt Radosław Sikorski a magyar kormánynak, ráadásul oda ütött, ahol a legjobban fáj: a szuverenitás pontjára.
HÍREK
Fegyveres hatalomátvételre figyelmeztetett Nyikita Mihalkov befolyásos orosz filmrendező. A forgatókönyvbe illő történetet csak az ő állításai támasztják alá.
HÍREK
Lengyel területről lőtték volna le az orosz rakétákat. Jens Stoltenberg szerint ez már közvetlen beavatkozás lenne a háborúba.
HÍREK
Bár korábban tagadta, hogy külföldön bujkálna, a VSquare-nek sikerült beazonosítania Andrássy úti tartózkodási helyét. Daniel Obajtek nagyon különös figurája a lengyel közéletnek.
HÍREK
Magyar Péterben egy olyan karizmatikus vezetőt lát a lengyel lapnak nyilatkozó elemző, amilyennel még nem volt dolga a Fidesznek. Az EP-választásra készülő kormánypárt eközben az EU-ban is egyre elszigeteltebb.
Népszerű
Ajánljuk