FELFEDEZŐ
A 86 éves Lady Susan Hussey több mint hatvan év szolgálat után távozik a Buckingham-palotából.
FELFEDEZŐ
Sajtóértesülések szerint a miniszter már bejelentette távozását a minisztériumban, lemondását pedig Orbán Viktor is elfogadta.
FELFEDEZŐ
A kormány piaci és politikai hitelességét alapjaiban megrendítő adópolitikai fiaskó nyomán már hetek óta téma volt a vezetőváltás gondolata, a tory törvényhozók bizalmi szavazást szerettek volna.
FELFEDEZŐ
Lemondott a paksi bővítésért felelős államtitkár, miután Szijjártó a kisfiával példálózva kritizálta
Hétfőn meg is szűnt Süli János megbízatása, lemondásának oka azonban nem derült ki.
FELFEDEZŐ
A közpénzből működő állami hírügynökségben nem közölték a hírt, hogy Hegedűs Zsuzsa levelet írt a miniszterelnöknek, amiben bejelentette lemondását és „náci beszédnek” nevezte a kormányfő tusványosi beszédét.
FELFEDEZŐ
A miniszterelnöki megbízott kedden mondott le, mert szerinte a kormányfő fajkeveredésől szóló mondatai vállalhatatlanok, a beszédet pedig nácinak minősítette. Szerinte nem fogják mások követni a példáját.
FELFEDEZŐ
Azt írta, személyesen már elmondta a miniszterelnöknek azt is, hogy szerinte a homofób törvénnyel egyszer már átlépte a vállalhatóság határát.
FELFEDEZŐ
Mario Draghi kijelentette, hogy a kormányt összetartó bizalmi paktum megszűnt, ezért még ma este benyújtja a lemondását a köztársasági elnöknek.
FELFEDEZŐ
Bunford Zsolt távozásában szerepet játszhatott az is, hogy a kormányzat elégedetlen volt a hírszerzés teljesítményével.
FELFEDEZŐ
A politikus ezentúl csak a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt elnökeként akarja folytatni munkáját.
FELFEDEZŐ
Az OLAF visszaéléseket, zaklatásokat és csalásokat tárt fel a Frontex működésének vizsgálata során.
FELFEDEZŐ
A 71 éves elnök lemondásának okát nem közölték. Alakperov igazgatótanácsi posztját sem tartja meg.
FELFEDEZŐ
A szczecini Artur Balazs szerint Orbán Viktor kormányának egyértelműbben ki kellett volna állnia Ukrajna mellett és Vlagyimir Putyin ellen.
FELFEDEZŐ
Jelena Kovalszkaja úgy fogalmazott, nem lehet egy gyilkosnak dolgozni, majd fizetést elfogadni tőle.
Népszerű
Ajánljuk