HÍREK
Az építési és közlekedési miniszter a szavazása után közzétett Facebook-videóban fogalmazott meg súlyos állításokat. A TISZA Pártot azzal vádolta, hogy háborúba vinné az országot és erőszakos cselekményekre készülnek.
HÍREK
A miniszterelnök a Szentháromság téren szól utoljára híveihez a választást megelőzően. Az eseményen felszólal még Lázár János és Szijjártó Péter is.
HÍREK
A Tisza Párt gazdasági szakpolitikusa a legkedveltebb szereplő a választók körében a kutatás alapján. Orbán Viktort és Szijjártó Péter megítélése hasonló, Lázár Jánost viszont jóval kevesebben kedvelik még a fideszesek is.
HÍREK
A színész-aktivista Gödöllőre utazott, hogy személyesen adja át ajándékát annak a fiatalnak, akinek a Lázár Jánossal készült szelfijét korábban megosztotta saját oldalán. Azt is elmesélte, hogy Balázs váratlan felajánlást kapott a fotója elterjedése után.
HÍREK
Hódmezővásárhely polgármestere szerint több helyi lakos is jelezte, hogy olyan vásárhelyiek tűntek fel Orbán Viktor fórumain, akik szerinte Lázár Jánoshoz köthetőek. Eddig négy ilyen embert azonosítottak.
HÍREK
Orbán Viktor győri fórumán a fekete ruhások szintet léptek, és már nemcsak skandáltak, utcákat is lezártak önkényesen. A Telex hetek óta ugyanazokat a szereplőket látja visszatérni, és sikerült azonosítania a vezetőket, akik menekültek a kérdések elől.
HÍREK
A határozat szerint az állam először ingyenesen megszerzi a felsorolt ingatlanok tulajdonjogát, majd azokat az alapítvány vagyonkezelésébe adja. A hivatalos indoklásból azonban nem derül ki, hogy az alapítványnak miért van szüksége a rengeteg ingatlanra, és a kormány azt sem közölte, hogy pontosan mekkora területről van szó.
HÍREK
Az építési és közlekedési miniszter Mátészalkán utcafórumot tartott. A dráguló olajra és az ötszörös bitumenárra hivatkozva halasztást említett, és tíznapos mozgósítást kért
HÍREK
A miniszter egy úrhidai lakossági fórumon a Fidesz és a Mi Hazánk Mozgalom összefogását sürgette. Az együttműködés fő akadálya, hogy a Mi Hazánk kiléptetné az országot az EU-ból.
HÍREK
A kormányfő többször is kiszólt az őt kifütyülő, szerinte a Tisza Párthoz köthető tiltakozóknak. Azt is üzente nekik, ne engedjék, hogy a gyűlölet megkeményítse a szívüket.
HÍREK
Az építési és közlekedési miniszter a Fidesz kampányrendezvényén jelentette be a tarifaközösséget. Az intézkedés a Debrecenben már bevezetett modellt követi, és csökkenti az ingázók költségeit.
HÍREK
Lázár János a paksi Lázárinfó Expresszre tartva, autós interjú közben villantotta fel a kampányforgatókönyvét. Az irat az állami és pártforrások összemosása mellett adatvédelmi aggályokat is felvet.
HÍREK
Egy kislány a Lázárinfó Expressz kampányállomáson kérte számon a miniszteren a vízhiányt, ami miatt már sírt is. Lázár János a helyi képviselőkhöz irányította az ügyet, és ígéretet tett a probléma későbbi kezelésére.
HÍREK
Lázár János a Kossuth téren azt mondta, ha Magyar Péter győzne, a benzinárakról a Shell embere döntene, a kedvezményes hitelek kamatát pedig egy bankár mondaná meg. Úgy látja, Magyar Péter még a saját híveinek is kockázat.
HÍREK
A humorista a balmazújvárosi fellépése után számolt be a meglepő hívásról, amit a minisztertől kapott. Lakatos elmentette a számot, de egy másik telefonbeszélgetés miatt lemaradt a lényegről.
HÍREK
A miniszter a pénteki lakossági fórumon szembesült egy indulatos anya vádjaival. A politikus a Tisza Párt támogatóinak stílusára hivatkozva utasította vissza a személyes támadást.
HÍREK
A miniszter szerint Rost Andrea és Berkó Attila jó duett lenne Szolnoknak. A botrányhős fideszes képviselőt pedig egyenesen rocksztárnak nevezte.
Népszerű
Ajánljuk