SZTÁRVILÁG
A színésznő egy kőbányai fórumbeszélgetésen elmondta azt is, hogy ő egy szabad embernek tartja magát. Azonban előfordult már vidéki városokban, hogy nemet mondtak az előadására.
SZTÁRVILÁG
Izrael 2021-ben adta ki őt Magyarországnak, később újrakezdődött a per, amelyben idén márciusban hirdettek ítéletet. Akkor több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondták ki bűnösnek, és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték úgy, hogy legkorábban 40 év múlva szabadulhat.
SZTÁRVILÁG
A hat gyerek jelenleg a színésznővel él együtt. Shiloh azonban az apja házába akar költözni, miután a jövő hónapban betölti a 18. életévét
SZTÁRVILÁG
Az egykori MSZP-s politikust kórházba szállították, miután egy ismerőse riasztotta a rendőröket. A lánya azt mondta, hogy stabil az állapota.
SZTÁRVILÁG
Boglárka és Csipak Péter néhány hónapja alkot egy párt, egy közös munka során ismerkedtek meg. Egy ismerősük szerint nagyon boldogok.
SZTÁRVILÁG
A táska a Gucci Horsebit 1955 kollekciójának egyik darabja, amely 600 ezer forintba kerül. Ez még a kollekció olcsóbb darabjai közé tartozik.
SZTÁRVILÁG
A miniszterelnök a republikánus exelnökkel tárgyalt a floridai birtokán. Trump bejegyzéséből derült ki, hogy Orbán 19 éves lánya is ott volt a találkozón.
SZTÁRVILÁG
Azonnal igent mondott a lánya kérésére, és a buli idejére beköltözött egy szállodába, hogy ne zavarja a mulatozó tiniket.
SZTÁRVILÁG
Nem is erről kérdezték, az énekes azonban mégis ezt emlegette fel. Szerinte a fia távozása a zenekarából olyan, mint amikor a lánya annak idején elvesztette a szüzességét.
SZTÁRVILÁG
Édesapja nyomdokaiba lépett a fiatal nő. A közösségi oldalán mutatta meg a bizonyítványát.
SZTÁRVILÁG
Léna 16 évesen lépett színpadra, amelytől szülei korábban nagyon féltették. Most viszont úgy érzi, hogy számára nagyon otthonos a közeg és bár fájó volt először a darabban az Omega számokat énekelni, ma már büszke arra, hogy felkérték a musical-szerepre.
SZTÁRVILÁG
Kiszel Tünde lánya 18 éves korában ismerte meg a vér szerinti édesapját. Szerinte már soha nem lesz közöttük igazi apa-lánya kapcsolat.
SZTÁRVILÁG
Hunyadi Donatellának nem sikerült megfejteni az utolsó feladványt a Szerencsekerékben, így milliókat bukott el. A fiatal lány nagyon rosszul viselte a kudarcot.
SZTÁRVILÁG
A színésznő 74 éves volt, halálának okát nem közölték. Párizsban helyezik majd végső nyugalomra.
SZTÁRVILÁG
A borzalmas gyilkosság az USA Maryland államában történt. Egyelőre nem tudni, mi vezette a nőket brutális tettre.
Népszerű
Ajánljuk