ÉLET-STÍLUS
Az ügynökség programja szerint nagyon jól járhat az, aki értékesíteni vagy kiadni szeretné lakását. Azonban számos fontos kérdés merülhet fel, amikkel érdemes tisztában lenni.
ÉLET-STÍLUS
Eladósorba került az ingatlan. A New York-i Crown Building felhőkarcoló 18. emeletén található 350 négyzetméteres lakás irányára 40 millió dollár.
ÉLET-STÍLUS
A 2015. évi bázisidőszakhoz képest burtálisan, közel 100 százalékosan emelkedtek az árak. A drágulás pedig valószínűleg nem áll meg. Régiónkként ugyanakkor nagy a szórás.
ÉLET-STÍLUS
A kormány 108 milliárd forint keretösszegű programot hirdetett meg, amelyből 20 ezer korszerűtlen ház felújítását tervezik támogatni.
ÉLET-STÍLUS
A polgármestere szerint az önkormányzatnak 30 olyan bérlakása van, amit a törvényjavaslatban meghatározott időre beköltözhető állapotba tudnak hozni. Szerinte a többit az államnak kell majd biztosítania, de azok nem budapesti lakások.
ÉLET-STÍLUS
Amikor korábban Hadházy Ákos emiatt felelőségre vonta, káromkodva üvöltözött vele, majd letagadta, hogy ő volna a polgármester.
ÉLET-STÍLUS
Feltételei is vannak a támogatásnak, de a konstrukció nagyon kedvező. Elsősorban energetikai korszerűsítésre használható fel az összeg.
ÉLET-STÍLUS
A céljuk az, hogy az üresen álló ingatlanok közül egyre többet tudjanak hasznosítani bérlakásként. A tulajdonosoknak az ígérik, hogy minden feladatot átvállalnak tőlük, garanciát vállalnak az ingatlanok rendben tartására és kiadására is.
ÉLET-STÍLUS
30 millió forintot és két lakást is elbukhat a kisnyugdíjas – akár utcára is kerülhet a csalók miatt
Kétszer is ingatlancsalók áldozata lett a 82 éves néni. Nem biztos, hogy sokáig marad tető a feje felett, miközben a lakóparki ingatlanokért fizetett pénzt sem könnyű visszaszerezni.
ÉLET-STÍLUS
Az önkormányzat úgy döntött, hogy csatlakoznak az Utcáról Lakásba! Egyesület programjához a lakhatási támogatással, de a mentorprogramjukat is segítik.
ÉLET-STÍLUS
A mindenkori köztársasági elnöki fizetés mellett ezek a juttatások is élete végiéig megilletik egykori államfőként. Eddig egyiket sem igényelte.
ÉLET-STÍLUS
Közülük több mint százan hangos tiltakozásba kezdtek a lakópark előtt. Van, aki albérletben, van, aki Airbnb-lakásban lakik hetek, sőt hónapok óta.
ÉLET-STÍLUS
Az idős házaspár Down-szindrómás fiuk miatt is választotta a patinás környéken lévő New York-i ingatlant. Ugyanakkor lehet, hogy a volt tulajdonos egykori gondozója legálisan tartózkodhat ott.
ÉLET-STÍLUS
45 millió forintnyi EU-pénzből felújított orvosi szolgálati lakásba költözött be Szarvas Róbert. Megtehette, mert orvos már rég nincs a faluban. És fideszesként jó kapcsolatokat ápol a helyi országgyűlési képviselővel, Bányai Gáborral.
ÉLET-STÍLUS
Európában kevés helyen kapnak a volt államfők Novák Katalinéhoz hasonló magas juttatást, vagy élethosszig külön rezidenciát.
ÉLET-STÍLUS
Könnyen megközelíthető, akadálymentes, speciális kialakítású lakást adnak Tóth Nikolettnek.
ÉLET-STÍLUS
A ciklus végére 207 milliárdos kiadással számolnak. Tehát a nagy kormányzati kommunikációs körítéssel "CSOK Plusz" néven bejelentett lakástámogatási változások valójában jelentős megszorítást, mínuszt jelentenek.
Népszerű
Ajánljuk