FELFEDEZŐ
A három nő ezután többé-kevésbé levetkőzött és az alvó exfocistával csináltak több fotót is, amelyek aztán elkezdtek terjedni az interneten.
FELFEDEZŐ
Dráma, vígjáték és persze hihetetlen gólok. A pályán és azon kívül is akadtak olyan pillanatok az Eb-n, amik örökre emlékezetesek maradnak.
FELFEDEZŐ
3-1-ről jöttek vissza a svájciak, akik jól tartották magukat a hosszabbítás félórájában is. A büntetőpárbajban végül Mbappé hibázott a franciáknál.
FELFEDEZŐ
56 év után idén nyártól újra ugyanannyit ér egy idegenben lőtt gól, mint a hazai pályán szerzett.
FELFEDEZŐ
A mentők kiérkezését követően hosszú ideig küzdöttek az életéért, de már nem tudtak segíteni rajta.
FELFEDEZŐ
Élete végéig a beépített defibrillátorral kell élnie, de az első dolga volt, hogy kiment a csapattársaihoz látogatóba.
FELFEDEZŐ
„A rasszizmusnak nincs helye” – írták a Twitteren, hozzátéve, hogy büszkék a saját játékosaikra.
FELFEDEZŐ
A magyar válogatott a franciákkal, a németekkel és a portugálokkal játszik a pénteken kezdődő kontinensviadalon.
FELFEDEZŐ
A menedzsere közölte, rendkívül makacs sérülésének leküzdése után a focistánál most a fizikumának újraépítésén van a hangsúly, folytatja tovább a rehabilitációt.
FELFEDEZŐ
A következő szezonban is Dárdai Pál lesz a német Bundesligában szereplő Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője.
FELFEDEZŐ
Graham Cartert sorfallal, tapssal és egy tablóval búcsúztatták el. A férfi korábban a csapatbuszt vezette, majd szertáros lett. A több mint 35 éves munka után nyugdíjba vonul.
FELFEDEZŐ
Isztambulból kellett áttenni az eseményt, mert az Egyesült Királyság beutazási listáján Törökország a vörös zónába került.
FELFEDEZŐ
Nem volt még 18 éves, amikor első meccsén kivédte a BL-győztes Milan-csatárok szemét, de 43 évesen sem „kegyelemből” tartották a Juventusnál.
FELFEDEZŐ
A RangAdó díjátadón hét férfi kategóriában hirdet győztest az MLSZ: az év játékosa, az év felfedezettje, gólkirály, az OTP Bank Liga legjobb edzője, a legjobb játékvezető, a legszebb gól és Fair Play-díj.
Népszerű
Ajánljuk