SZTÁRVILÁG
A Nyerő Páros szerda esti adásában elszabadultak az indulatok Molnár Gusztiék és L.L. Juniorék között.
SZTÁRVILÁG
A Nyerő párosnak elmondása szerint minden percét szerették, mert a játékosok és a készítők is szerelemmel dolgoztak rajta.
SZTÁRVILÁG
Sztárban Sztár leszek: Tóth Gabi versenyzője esett ki, akinek előző produkcióján L.L. Junior kiakadt
Szaszák Zsolt ezúttal Mester Tamást alakította a színpadon, de sem a zsűrit, sem a nézőket nem győzte meg.
SZTÁRVILÁG
Szaszák Zsoltnak rosszul esett az, hogy az énekes rá irányította minden indulatát, pedig nem egyedül ő döntött arról, hogyan utánozza Juniort.
SZTÁRVILÁG
A zenész és volt párja 2019. augusztusában vesztették el kisebbik gyermeküket. A rendőrség nemrég befejezte a nyomozást a Zuglóban elütött kisfiú ügyében, és vádemelést javasolt az édesanyja ellen.
SZTÁRVILÁG
Szemtanúk szerint a férfi fotózkodni akart a sírhelynél, de megbotlott és ráesett a sírkőre.
SZTÁRVILÁG
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt hallgatták ki Hopp Csillát, aki azonban nem tett vallomást.
SZTÁRVILÁG
'Az utolsó percekig is mosolygott. Annyira csodás volt az egész lénye. Annyira hálás vagyok azért, hogy én voltam az anyukája' - Hopp Csilla exkluzív interjút adott az RTL Klubnak.
SZTÁRVILÁG
Az énekes egy élő videóban beszélt arról, hogyan osztják meg a gyerekfelügyeletet exével.
SZTÁRVILÁG
Korábban arról szóltak a hírek, hogy a rapper jogi lépéseket fontolgat annak érdekében, hogy hozzá kerüljön Lacika.
Népszerű
Ajánljuk