KÖZÖSSÉG
Sokan próbáltak segíteni a lesoványodott, éhező állatnak, volt, aki be is fogadta őt, de az eb mindig visszaszökött ugyanarra a helyre, ahol utoljára látta a családját. Gazdái végül előkerültek, mégsem lett teljes a hepiend.
KÖZÖSSÉG
Az állat teljesen lefogyott és nem tudott lábra állni, de a megmentőit farokcsóválással üdvözölte.
KÖZÖSSÉG
Meg sem fordult a fejében, hogy megszabaduljon tőle, ráadásul az állat még jobban kötődik hozzá, mint a szörnyű eset előtt.
KÖZÖSSÉG
A kocsiját is szétverte, a ruháit elégette. A kutyát a férfi és barátnője szeme láttára ölte meg.
KÖZÖSSÉG
A 64 éves nagymányoki férfit gyanúsítottként hallgatták ki, aki elismerte a cselekmény elkövetését.
KÖZÖSSÉG
A jelenlegi jogszabályok alapján enyhe büntetést kaphatnak az állatkínzók - mondja egy ügyvéd.
KÖZÖSSÉG
Nem a dencsházi polgármestertől származik a dencsházi kutyával kapcsolatos komment, amit tévesen neki tulajdonítottunk.
KÖZÖSSÉG
A cigifüst nemcsak a kutyák és macskák tüdejét roncsolja, de rákot is okozhat, amibe belehalhatnak – ahogy ezt a kisfilm is ábrázolja.
KÖZÖSSÉG
A nemrég elindított petíció készítői azt mondják, gondoskodni fognak róla, hogy az aláírások ne vesszenek kárba.
Népszerű
Ajánljuk