KÖZÖSSÉG
Magyarországon ez az egyetlen erre kiképzett segítő kutya, pedig az ételérzékenyek számára életmentő lehet, ha tudják, miből nem ehetnek. Gofree gazdájával, Bengyel Nórával beszélgettünk.
KÖZÖSSÉG
Olyan érdeklődő is akadt, aki kifejezetten a kijárási tilalom idejére szeretett volna ideiglenes befogadóvá válni.
KÖZÖSSÉG
Az egyik legelismertebb önkéntes mentőszervezet elsődleges feladata az emberi életek mentése, de bajba került állat mentésében is segítenek. Most arra kérnek, legyél te is a támogatójuk.
KÖZÖSSÉG
Összefognak a magyar kutyások, hogy a kijárási korlátozás dacára is engedélyezzék az este 8 utáni kutyasétáltatást. A mostani szabályzat az állatok egészségére is ártalmas, és a gazdáik napirendjére sincsen tekintettel.
KÖZÖSSÉG
Gyönyörű képekre licitálhattok, az összeggel pedig az állatmenhely munkáját támogathatjátok.
KÖZÖSSÉG
Szó szerint a halál torkából mentette meg. A történettel arra szeretné felhívni a hatóságok figyelmét, hogy végre tiltsák be a kutyahús árusítását.
KÖZÖSSÉG
Azért lőhettek rá az ebre, mert betévedt egy telephelyre. Állatkínzás gyanúja miatt eljárást indított a rendőrség.
KÖZÖSSÉG
A gazdi csak arra kíváncsi, hogy kinek köszönhető a rumli a lakásban. Ami ezután történik, arra nem volt felkészülve.
Népszerű
Ajánljuk